Aktuális

Most is jól pörög a józsefvárosi piac

Létrehozva: 2013.11.28.

Semmi jel nem mutat arra, hogy bezárnák a józsefvárosi Négy Tigris piacot. Bár azt ígérték, hogy a villanyt kikapcsolják és a vizet is elzárják, tegnap ottjártunkkor mindkét közmű tökéletesen működött. A vásárlók meg továbbra is szeretik.

Egymást túlkiabáló eladók, tolongó, alkudozó vevők, s illegális fegyver- és számlaárusok kavalkádja fogadta tegnap a Borsot a Kőbányai úti Négy Tigris, azaz ismertebb nevén józsefvárosi piacon. Az élet annak ellenére is zavartalan, hogy a terület tulajdonosa, a MÁV Zrt. szerződést bontott a piac üzemeltetőivel, a Komondor Kft.-vel, akiknek november 21-én kiürítve kellett volna átadni a területet. A MÁV hiába indított végrehajtási eljárást, semmi nem változott.

Múlt csütörtökön még azzal fenyegetőztek, hogy kikapcsolják az áramot, ennek ellenére tegnap is volt, miként víz is. Már a délelőtti órákban szép számmal voltak vevők a ruhastandoknál, miközben az ételesbódék vezetői egymást túlkiabálva próbálják odacsábítani az éhes vásárlókat egy eredeti vietnami ebédre vagy egy gyrosra.

Az illegális holmik árusításával sem hagytak fel a piacon, továbbra is bőséges volt a kínálat: fegyvert vagy hamis számlát ugyanúgy lehetett venni, mint hamisított ruhákat, parfümöket. A jelek szerint senki nem tart a bezárástól: – Ugyan már! – nevet egy idős asszony. – Amióta az eszemet tudom, ide járok vásárolni. 

Hallottam én a híreket, hogy bezárják, de már aznap mosolyogtunk otthon a televízió előtt a férjemmel. Tudtuk, hogy úgysem lesz itt sem­mi. Őket nem lehet innen egykönnyen kitenni, és abban is biztosak vagyunk: a karácsonyi és a szilveszteri árusítást sem fogják kihagyni.  

– Tudják, mekkora pénz jön be nekik az illegális rakétákból és egyéb holmikból? Nem fognak ők innen elmenni még fél év múlva sem – legyint egy férfi mosolyogva.  – Bevallom, én szeretem, enni is ide járunk, itt lehet a legjobbakat kajálni – mondta egy családapa, aki a fiával érkezett. – A piac ad egy sajátos hangulatot a környéknek.

Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a végrehajtási eljárás alatt álló területrôl végül hova költözik a piac, ugyanis a legújabb hírek szerint az eredeti száműzetési helyéről, a XV. kerületi erdős területről is kitil­tották.

A Bors elküldte kérdéseit a piacot vezető Komondor Kft.-nek, de lapzártánkig nem érkezett tőlük válasz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090634_auto_resized.png
origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075050_auto_resized.jpg
ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét