Aktuális

Mivel jár 20 gyermek felnevelése? Harmincöt babakocsit használtak el eddig

Bors

Létrehozva: 2018.06.03.

Forrás: Facebook

Amint arról a napokban a Borsban beszámoltunk: érkezik a 21. baba is a britek legnagyobb családjához. A 43 éves Sue és férje Noel Radford (46) korábban azt mondta, nem szeretnének több gyermeket, így is már 20 porontyról kell gondoskodniuk, de most mégis úgy néz ki, összejött a huszonegyedik baba is.  Az újabb babát novemberre várják. Kislány lesz.

A 43 éves édesanya eddig 787 héten, azaz közel 15 éven keresztül volt állapotos az elmúlt 30 évben, és összesen 160 órát töltött el szülőszobán.

14 évesen, 1989-ben volt először terhes Sue, négy évvel később vette el őt feleségül Noel, az első években botrány volt körülöttük, de kiállták az idők kihívásait.

Lássuk, mivel jár ennyi gyerek nevelése:

A törvényben előírt 160 angol fontos, vagyis 59 ezer forint gyermeknevelési segélyt kapnak hetente gyerekenként, külön további állami támogatásra viszont nem tartanak igényt.

Ehhez jön még a pékséget üzemeltető apuka, Noel évi 50 ezer fontos (18,4 millió forintos) fizetése, és a médiaszereplésekért járó pénzek. A famíliának 60 ezer Instagram-követője van.

I love this picture so much 😍💗 #babygirl #family #love

8,706 Likes, 268 Comments - Radford Family (@theradfordfamily) on Instagram: "I love this picture so much 😍💗 #babygirl #family #love"

A nagycsalád egy kilenc hálószobás házban lakik, ami korábban egy egészségügyi otthon volt.

17 gyerek él még otthon, a legidősebbek már kirepültek, és a 24 éves Sophie-nak már van három saját gyereke is.

Harminc perc jut naponta egymásra a szülőknek a nappali órákban, és heti egy kimenőjük van. A család egy 15 üléses minibusszal közlekedik.

Eddig 91 ezer pelust kellett kicserélnie az anyukának, ami körülbelül 16 ezer fontba, vagyis 5,9 millió forintba került az évek során. A nőnek már nagy gyakorlata van, átlagosan 2 percig tart nála egy pelenkaváltás - számolt be róla a Daily Mail.

Húsz csomag chipset, három üveg csokoládés krémet, 18 liter tejet, 4 kg kenyeret, 12 darab almát, 8 darab narancsot és 8 darab banánt fogyaszt el egy nap a család. Meglepő módon heti 300 fontból (mintegy 110 ezer forintból) kigazdálkodják az étkezésüket.

Need to invent a thing that carries on pushing them on the swing 😂"mummy can you wing meeee" #funinthesun

2,258 Likes, 37 Comments - Radford Family (@theradfordfamily) on Instagram: "Need to invent a thing that carries on pushing them on the swing 😂"mummy can you wing meeee"..."

35 babakocsit, és sportbabakocsit használtak el az évek során, melyek közel 1,8 millió forintba kerültek.

A szülőknek naponta átlagosan egy óráig tart a különböző iskolai űrlapok kitöltése. A gyerekek 3 különböző iskolába járnak, szülőnként 45 percig tart, mire mindenkit elvisznek a suliba, oviba.

33 hónapot töltött a két szülő összességében a gyerkőcök iskoláiban ügyeket intézve, rendezvényeken, illetve szülői értekezleteken. Próbálnak mindig emlékezni arra, hogy melyik gyermeküknek éppen ki az osztályfőnöke.

Összesen 62 pár cipő van a házuk folyosóján. Évente 500 font (mintegy 184 ezer forint) megy el a fodrásznál a család összes tagjára. 5 roller, 3 bicikli és 3 tricikli áll a gyerekek rendelkezésére.

Hat gyereken át öröklődnek a ruhák, mielőtt teljesen tönkremennek. 1424 tekercs vécépapírt használnak el Radfordék egy évben. 18 kiló ruhaneműt elbíró mosógépet használnak, és napi két adagot mosnak.

A kimosott zoknik párosításával viszont óriási gondban vannak. Saját bevallásuk szerint hetente tucatjával vesznek el a párosítatlan zoknik. 

1290 mosogatási ciklust indítanak el a mosogatógépen egy évben, naponta átlagosan 3-4-et.

2017-ben volt a legjobb nyaralásuk, amikor egy tévétársaság kifizette nekik, hogy eljussanak a floridai Disney Worldbe.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713615311
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144429_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre senki sem számított: váratlan döntést hozott a lottónyertes

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146708_auto_resized.jpg
ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713615311
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713615311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713615311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713615311
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban