Aktuális

Mitől betegedtek meg az isaszegi menzások?

Bors

Létrehozva: 2018.06.25.

Forrás: TV2

Ételmérgezés nem volt az iskolai menzán, legalábbis ezt bizonygatja váltig a szolgáltató.De akkor miért betegedett meg négy isaszegi diák? – kérdi sok helybéli. A történet tanulsága: ha mindenki betartotta volna a játékszabályokat, már régen lecsillapodtak volna a kedélyek.

Sokan láthatták a TV2 Tények című hírműsorában, hogy az Isaszegi Damjanich János általános iskolában ételmérgezés történhetett. Az igazgatónő szerint az önkormányzattól érkezett jelzés a TS Gastro által készített, romlottnak tűnő csontlevesről, ami zavaros és savanyú volt, ezért azonnal leállíttatta annak kiosztását.

Ezt a döntést érthetetlennek tartja Takács Zsolt, a TS Gastro ügyvezetője: ő állítja, hogy a cég önellenőrzést hajtott végre, az ételmintát laboratóriumba küldte, ahol mindent rendben találtak. Ám az isaszegiek nem tudják elfelejteni, hogy négy iskolás is rosszul lett a Ts Gastro csontlevesének elfogyasztása után, őket hányással és hasmenéssel vitték orvoshoz.

Nos, tény, hogy a szolgáltató belső vizsgálata nem tárt fel hibát. Ám nem kellett volna csak erre hagyatkozni. Ha az erre illetékes hatóság is lefolytatja a vizsgálatot, akkor aligha maradt volna kétely az isaszegi polgárokban. Ez a vizsgálat azonban elmaradt.

– Sem az étkeztető vállalkozás, sem a gyermekintézmény nem jelezte nekünk, vagy a területileg illetékes kormányhivatalnak a problémát. Így hát hatósági vizsgálat nem indult – közli a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A törvény egyébként bejelentési kötelezettséget ír elő minden felelős vezetőnek, aki észleli a bajt, azaz az ételmérgezést, vagy annak gyanúját.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144023_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713544813
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713544813
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713544813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713544813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot