Aktuális

Mindenki más lehúzta a rolót, ez a balatoni hotel mégis dugig van vendégekkel – hogy lehetséges ez?

L. B.

Létrehozva: 2020.03.27.

Miközben a hazai szállodák 95 százaléka lehúzta a rolót és kong az ürességtől, egy siófoki hotel teraszain emberek sokasága gyönyörködik a magyar tenger hullámzó fodraiban. Hogy lehet ez?

A koronavírus-járvány miatt a turisztika a legnehezebb időszakát éli, a túlélésért harcol. A most is telt házas siófoki Napfény Hotelben mégis pezseg az élet. Az üzemeltetőt bátran nevezhetjük a járvány egyik hősének, ugyanis ingyenes karantént biztosít azoknak a külföldi munkából hazatérő magyaroknak, akik valamilyen oknál fogva nem tudják elszeparálni magukat otthon. Tóth Gergely sokáig reménykedett, hogy április végére visszatérhet minden a régi kerékvágásba, de ebben már nem bízik.

– Először kilencen érkeztek, a második napon már húszan, az első hét végére pedig már több mint ötvenen voltak. Az első vendéget 17-én fogadtam, azóta pedig már 55-en vannak. Két hét után jövő kedden lesz az első kiköltözés, de már újabb nyolc ember regisztrált a következő turnusra. Az összes európai országból jönnek hozzánk, de vannak akik Vietnamból, vagy a Maldív-szigetekről érkeztek – magyarázta a Borsnak Tóth Gergely.

Az üzemeltetőnek egy saját szállodája is van a közelben, aminek a konyháját csak azért használják, hogy a napi háromszori ellátást biztosítani tudják a vendégeknek. A technikai személyzet felügyeli az épületet és osztja ki az ételeket.

Kétnaponta mennek vásárolni, egy Facebook-csoportban kommunikálnak. Az ételek változatosak, a sült húsoktól elkezdve, a tésztákon át, főzelékek is vannak. A környékbeli éttermek és pékségek is segítenek.

Az egyik szobában három barátnő húzza meg magát, de van, aki egy kutyával, egy pár pedig a cicájukkal érkezett. Próbáljuk feldobni a bezártságot, néhány napja egy meglepetés erkélykoncerttel kedveskedtünk nekik. Egy kocsiból dübörgött a zene. A Vén Európa volt a sláger, de zárásként a Himnuszt is meghallgattuk. Rengeteg szeretetet kapunk viszonzásul, ami lelkileg nagyon feltölt – mondta Tóth Gergely.

Szakmai tudásával egy helyi orvos, Nagy Gábor is segíti a karantén-hotel zavartalan működését.

– Az ételosztásnál az egészségügyi protokollt betartva kesztyűben és maszkban viszik az ajtók elé a bedobozolt ételeket. Kopogás után lerakják a csomagot, ahonnan néhány perc múlva a vendégek elveszik – magyarázta a Borsnak a szakember.

A karantén-hotel lakói

Szalkai Bálint 59 éves édesanyja 200 méterre él a hoteltől, de fia nem akarta kockáztatni az egészségét, ezért élt a lehetőséggel.

– Felső Ausztriából jöttem haza, egy hotelban dolgoztam. Anyának szoktam integetni, ő pedig puszikat küldd nekem. A négy ágyas szobámban kialakítottam egy sarkot, ahol tornázok. Annyira jó az ellátás, hogy a végére biztosan felszalad rám pár kiló – nevetett a 33 éves férfi.

* * *

A pápai Csenge és balatonfüredi Krisztián Tirolban dolgoztak egy éve, az interneten bukkantak a lehetőségre. A családtagok miatt nem volt lehetőségük elzárniuk magukat otthon.

* * *

A 33 éves Gergelynek és 28 éves Katalinnak már csak öt napja van hátra. Kirakózással és testedzéssel töltik az idejüket. A szüleikhez fognak menni.

* * *

Eszter Franciaországból érkezett Siófokra múlt csütörtökön. A 23 éves lány angolt tanított gyerekeknek, most leginkább filmezéssel tölti idejét.

* * *

A szakácsként dolgozó Csomortány László kilenc hónap után jött haza Németországból. A felesége az egészségügyben dolgozik, neki is karanténba kellett volna vonulnia, ha a férfi hazatér.

– A kutyám mindenhova velem tart, így nem volt kérdés, hogy a karanténba is elkísér. Nana nemrég múlt egy éves, szerencsére jól bírja a bezártságot. Amikor kiviszem a teraszra látom, hogy ácsingózik, nem érti miért nem megyünk le. Hoztam neki játékokat, az erkélyre piszkít - magyarázta a 42 éves férfi.

* * *

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588012
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588012
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588012
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól