Aktuális

Micsoda felelőtlenség! 250 diáknak tartott szalagavató bált a koronavírust tagadó anyuka!

Bors

Létrehozva: 2020.11.26.

Egy Georgia állambeli iskolában a végzős diákok szülei úgy döntöttek, hogy a gyerekeiknek a járvány kellős közepén is jár a bálozás. A szalagavatóra 300 jegyet adtak el eredetileg, de végül 250-en jelentek meg az eseményen.

Az amerikai Beth Knight a többi anyukával úgy döntött, hogy bár a járvány miatt tilos ekkora rendezvényeket tartani, de a gyerekeiknek jár a szalagavató bál, hiszen ez egy fontos mérföldkő a tinédzserek életében.

Ez a lányom végzős éve, szóval rendeztem egy bált.

Idézi Beth-et a NewYork Post, akit meglepett, hogy mekkora népszerűségnek örvendett a résztvevők körében az esemény. Egyelőre nem tudnak olyan diákról, aki megbetegedett volna az esemény alatt.

Akinek problémája volt a szalagavatóval, az szerintem egyszerűen nem jött el – mondja a 10 szervezőből az egyik, majd kihangsúlyozta, hogy aki viszont elment a bálra, az mind nagyon jól érezte magát. Pedig az Egyesült Államokban javában dúl a járvány, tegnap egyetlen nap alatt több mint 2400-an haltak meg a betegség szövődményeiben. 

A gimnázium szóvivője leszögezte, az iskolánknak semmi köze hozzá, semmilyen módon nem támogatták a rendezvényt. Mint közölték, ők természetesen betartanak minden szükséges óvintézkedést. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711613712
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711613712
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711613712
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711613712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/mkntI2-U8Vfri54GIMGz6hNIOVJ82DfRn4Rnt5Tuk3k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1ODE1M2QyYTNkYjQ5ZGFhYTI4YTk4NmYyZjMyYmM4.jpg
Magyar Péter

Varga Judit Magyar Péterről: "Bezárt egy szobába, a nagyfiam szabadított ki"