Aktuális

Mi van? Fejek levágásával ijesztgetett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes

Bors

Létrehozva: 2017.04.12.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest interjúvolta meg az atv.hu, akinél kicsit elgurult a gyógyszer. A korábban plágiumügybe keveredett Semjén előbb a CEU-ról beszélt a lapnak, ahogy a kormány és a kormánypártok tagjai is, szerinte is a CEU-nak be kell tartani a magyar törvényeket (amiket most hoztak meg az egyetem ellen – a szerk.), és hogy neki semmi köze nincs ahhoz, hogy az Egyesült Államokban kinek van joga a felsőoktatási kérdésekben dönteni, ez a magyar törvény és kész.

Az amerikai diplomáciától érkező kritikákat meg majd egyszer megfontolják.

Egyébként a CEU-párti tüntetéseken nem hallott épeszű érvet, így, noha minden „mindenkinek a véleményét figyelembe vesszük, ha épeszű érvet mond”, itt nincs mit figyelembe venniük. Ha ez még nem lett volna meredek, a migrációról pedig ezt mondta (szó szerint idézzük, nehéz ehhez bármit hozzátenni):

„Én csak azt tudom mondani azoknak a magyaroknak, akik hajlanak itt a Soros-féle ideológiára és így a korlátlan migrációra és az ezt képviselő pártoknak a támogatására, hogy senkinek ne legyen illúziója: hogyha a balliberális oldal hatalomra kerülne, akkor lebontanák a kerítést. És ha lebontanák a kerítést, ránk zúdulna az illegális migráció. És csak azt tudom nekik mondani, hogy ezek a balliberális emberek, akik ma ennek a legfőbb szószólói, azoknak a fejét fogják először levágni. (…) Volt egy tanulságos beszélgetésem nem olyan régen, ilyen Pride-os emberrel, aki a tömeges migráció lelkes aktivistája. Mondtam neki, hogy barátom, a te fejedet fogják először levágni, ha itt tömeges migráció és a végén sarija lesz. A miénket majd csak a sor végén. A liberális ideológia és – mondjuk így – életforma az az iszlám fundamentalizmus szempontjából a legnagyobb ellenség, ami csak létezik” – mondta Semjén.

A kormány második emberével készült teljes interjút az atv.hu-n olvashatja el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082266_auto_resized.png
origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711619715
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089479_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Átadták a Televíziós Újságírók Díját, Lékai-Kiss Ramóna is elismeréssel távozott – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089886_auto_resized.jpg
life.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: az érzelmeké a főszerep

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089856_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711619715
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711619715
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska