Aktuális

Merkely Béla: A kínai vakcina adja a legszélesebb védettséget

Bors

Létrehozva: 2021.05.05.

A Sinopharm-vakcinák beadását követően kialakuló ellenanyagszint mértéke akár a több százszorosa is lehet annak, mint amit egy átfertőzöttséggel megszerezhetünk, ezért a híresztelésekkel ellentétben jelenleg nincs szükség a kínai oltóanyag harmadik dózisának felvételére – hangsúlyozta Merkely Béla.

Forrás: Archív

A Magyar Nemzet megkeresésére a szakember leszögezte: ellenanyagszinttől függetlenül a vakcinák felvétele után mindenkinél kialakul a védettség.

Hozzátette, a Semmelweis Egyetemen még nem találtak olyan kínai vakcinával beoltott személyt, akinek ne lett volna pozitív, a tüskefehérjével ellenes antitestje két dózis beadását követően, tehát minden esetben kimutatható ellenanyagot detektáltak.

A Semmelweis Egyetem rektora hangsúlyozta: tapasztalatai szerint minden oltás sokkal erősebb immunválaszt vált ki, mint maga a megbetegedés, ez pedig a kínai oltóanyag esetében is igaz.

Az egyetemen végzett laboratóriumi mérési eredmények (SARS-CoV-2-IgG Spike1 Roche antitest) a Sinopharm-vakcinák beadását követően akár több százszoros ellenanyagszintet mutattak az átfertőzöttségnél tapasztalt értékhez képest, de a legalacsonyabb érték is az átfertőzöttség hatására kialakuló ellenanyagszintnek felelt meg

– magyarázta a professzor.

Elmondta: jelenleg hatféle különböző vakcinát alkalmaznak Magyarországon, ezek teljesen más technológiával készülnek, így egyszerre egy oltás nem tud mindenféle előnyt biztosítani.

A Pfizer és a Moderna egy új, úgynevezett hírvivő RNS- (mRNS) alapú oltóanyag, amely a koronavírus tüskefehérjéjének egy része ellen termeltet ellenanyagot azáltal, hogy a tüskefehérjének az adott részére vonatkozó információt viszi be a szervezetbe és épít föl fehérjét. Vannak a vektor típusú oltóanyagok – ilyen a Szputnyik V, az AstraZeneca és a Janssen –, amelyeknek az a lényegük, hogy a nem fertőző, különböző adenovírusba beleteszik a tüskefehérjének az információját, a szervezet pedig ez ellen a tüskefehérje ellen termel ellenanyagot.

Ezeket nem lehet összehasonlítani a vírus teljes elölt változatát tartalmazó Sinopharm-vakcinával, a kínai oltóanyagban nemcsak a tüskefehérje található meg, hanem rengeteg másféle fehérje is, amelynek következtében 

a kínai vakcina nem kifejezetten egyetlen, hanem sokféle fehérje ellen fejt ki immunválaszt.

A Semmelweis Egyetem rektora hangsúlyozta: egyes médiumok és a social media felületek néha elbizonytalanítják az embereket egyes vakcinákkal kapcsolatban (leggyakrabban az AstraZeneca- és a Sinopharm-oltásokat veszik célba).

Kiemelte, a kínai vakcinának a legenyhébb az oltási reakciója, és mivel teljes elölt vírust tartalmaz, a vírus fehérjének teljes spektrumában véd. A különböző vírusvariánsok ellen a Sinopharm képes megadni a legszélesebb immunitást.

Merkely Béla a lapnak elmondta: 

jelenleg sem a Sinopharm, sem a Pfizer esetében nincs szükség az oltóanyag harmadik dózisának felvételére, sőt véleménye szerint erre a lépésre a közeljövőben biztosan nem kerül sor.

Leszögezte, nincs egyenes arányosság a védettség és az ellenanyagszint között, hangsúlyozva, hogy azon beoltottak esetében is kialakul a védettség, akiknél a vakcinák felvételét követően alacsonyabb ellenanyagszintet mutatnak ki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713462912
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713462912
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713462912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713462912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze