Aktuális

Melegnek hitte fiát, barátnőjével erőszakoltatta meg az autista gyermeket

Bors

Létrehozva: 2018.03.29.

Felkavaró tudósítást közölt az amerikai al.com portál egy alabamai férfiról, aki 20 éves barátnőjével erőszakoltatta meg 11 éves autista fiát. A 29 éves Sean Cole azt hitte fiáról, hogy meleg, végül bűnösnek mondta ki őt a bíróság. Tim Douthit ügyész telefonon nyilatkozott a portálnak.

– Számos gyermek ellen elkövetett szexuális erőszak ügyével találkoztam ügyészi pályám során. Nyilvánvaló, hogy mindegyik borzalmas. De soha ilyennel nem találkoztam még – utalt az ügyész az eset megrázó körülményeire.

Az egész akkor kezdődött, mikor a férfi meglátta fiát egy másik fiú társaságában letolt nadrágban. Az apa meg volt győződve róla, hogy ez azt jelenti, a fia saját neméhez vonzódik, ezért arra kérte barátnőjét, hogy szexeljen a fiúval. Az apa maga demonstrálta fia előtt, hogyan kell együtt lenni a nővel, majd arra utasította fiát, hogy csinálja, amit ő. A vádak szerint a férfi mindezek közben maga is erőszakoskodott a fiával, valamint illetlenül közeledett fia felé, de ezt a bíróságon nem sikerült bebizonyítani.

– Az apa azt gondolta, fia így majd heteroszexuális lesz – magyarázta az ügyész.

A most is csak 13 éves fiú édesanyjával él, szülei elváltak. Apjánál látogatóban volt, mikor az eset történt. Mikor hazament anyjához, beszámolt a vele történtekről, halálravált anyja pedig egyenesen a rendőrségre ment feljelentést tenni. Az autista fiú vallomását videón játszották le a bíróságon.

– A körülményekhez képest jól van. Nagyon okos gyerek, nagyon értelmes. Megtanulta, hogy ami történt vele, az rossz dolog, szerencsére nem torzult a személyisége – nyilatkozta a fiúról az ügyész.

A bíróság egyelőre csak az apa és 20 éves barátnője bűnösségét mondta ki. Nyáron születik döntés arról, hogy hány évet kell rácsok mögött tölteniük.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142269_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713476111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142153_auto_resized.jpg
vg.hu

Szlovákia után újabb szövetségesre találhat a magyar kormány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713476111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713476111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713476111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze