Aktuális

Megverték Pesten a Ferrari lányt

Kóré Károly

Létrehozva: 2020.02.29.

Megverték a biztonsági őrök a világhírű olasz Ferrari család oldal­ági rokonát egy ismert budapesti szórakozóhelyen. Hat kidobóember leteperte a földre B. Ferrarit és két barátját, majd a hátukra térdeltek, és fojtogatták őket.

B. Ferrari számára a családja révén nem okoz problémát, hogy beutazza a világot. Amerre jár, szívesen felkeresi az előkelő éttermeket és a népszerű szórakozóhelyeket egyaránt. Az üzletasszony alig múlt 30 esz­tendős, fiatalnak érzi magát, aki a felelősségteljes munkája mellett szeret kikapcsolódni.

Az osztrák származású kedvese, Daniel E. már többször járt a magyar fővárosban, és megesett, hogy hónapokat is itt töltött az üzleti elfoglaltságai miatt. Ő javasolta olasz barátnőjének, hogy egy kiruccanásra tartson vele, hiszen Budapest szépségét, illetve a magyar gasztronómiát vele is meg akarta ismertetni. Nem kellett sokat biztatnia B. Ferrarit, ugyanis ő is hallott már a messze földön híres magyar vendéglátásról, aminek sajnos épp az ellenkezőjét kellett megtapasztalnia.

A felső tízezer kedvenc márkája

A Ferrari család a világ egyik leghíresebb autógyárának tulajdonosa. A céget Enzo Ferrari autóversenyző alapította 1929-ben. Kezdetben főleg a versenyistállóra koncentrált, a 40-es évektől saját neve alatt is tervezett autókat. A márka a kezdetektől szerepel a Forma–1-es versenyeken. A céget Enzo 1988-ban bekövetkezett halála óta az örökösök virágoztatják. Az általuk gyártott luxusautók igen népszerűek a felső tízezer körében.

B. Ferrari és Daniel E. két szlovák barátjukkal pihent hazánkban. Úgy döntöttek, felkeresik az egyik, útikönyvekben is ajánlott éjszakai klubot. Először úgy tűnt, remek este vár rájuk. Élvezettel hallgatták a dübörgő zenét, majd azon kapták magukat, hogy a lábaik sem bírnak ellenállni a csábításnak.

Táncra perdültek, ami viszont két magyar nőnek nem tetszett. Megpróbálták a társaságot kiszorítani a parkettről, amit Ferrariék nem tudtak mire vélni. Nem sokkal később a vendégtérbe berontott hat biztonsági őr, és a baráti társaság három tagját leteperték a földre.Mindegyik sértett hátára két kidobó térdelt, és fojtogatták is őket. Ferrari kisasszony hátáról a bőrt is lehorzsolták. A negyedik barát csak azért úszta meg ezt a megaláztatást, mert éppen egy oldalsó helyen tartózkodott. Végül ő hívta ki a mentőket és a rendőrséget is – mondta a Borsnak a Ferrari család egy neve elhallgatását kérő magyarországi kapcsolattartója.

B. Ferrari a novemberben történt incidens óta nehezen vi­gasz­talható.

Nagyot csalódtam az emberekben. Szeretettel és kíváncsisággal jöttem Magyarországra, de a jó élmények mellett egy borzalmasat is át kellett él­nem. Még soha nem volt részem ilyen megaláztatásban, az eset óta pedig rémálmok gyötörnek – üzente a Borsnak a mág­náscsalád tagja.

A BRFK sajtóosztálya az üggyel kapcsolatban arról tájékoztatott: egy magánszemély tett feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitányságán.

„Tekintettel arra, hogy a beszerzett adatok alapján könnyű testi sértés vétség gyanúja merült fel, ezért a feljelentést a rendőrség a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak 2019. decem­ber 12-én illetékességből megküldte” – állt a rendőrség Borsnak eljuttatott válaszában.

Utolértük Ferrari kisasszony magyar jogi képviselőjét, dr. Mi­nárcsik Andrást is, aki közölte, hogy a hatóságoktól egyelőre nem kapott érdemi tájékoztatást.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711724112
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092392_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákaptak a magyar vevők a spanyol ingatlanokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711724112
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711724112
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség