Aktuális

Megtört a két villanyszerelő megölésével gyanúsított É. Imre, a cellatársának minden részletet bevallott

Bors

Létrehozva: 2021.04.13.

Régóta húzódik az Orlik Vilmos és Mácsik Zoltán eltűnése ügyében indított nyomozás.

A vérfagyasztó részletek a legvadabb horrorfilmeket idézik, írja a Blikk. A lap információi szerint a rabtárs a bíróságon is hajlandó elmondani, amit a győri vállalkozótól, É. Imrétől megtudott a kivégzésről.

A vallomás szerint miután Mácsik és É. találkozott az abdai benzinkútnál, a győri vállalkozó a tanyájára csalta a villanyszerelőt. Ott megbízta, hogy a vízaknánál javítson meg neki valamit.

Miközben Mácsik dolgozott, É. közvetlen közelről lelőtte áldozatát.

A tette után kutatni kezdett, hogy hol a pénz, amit nem sokkal korábban visszaadott a férfinak. Az eurót nem találta, így nagy gonddal nekilátott eltakarítani a vérfürdő nyomait.

Ekkor azonban a vallomás szerint olyan válogatott szörnyűségeket tett, amiket kegyeleti okokból nem lehet közölni.

Mivel a rettenetes ötletek nem vezettek eredményre, végül a férfi az aknában tüzet rakott, majd a maradványokat zsákokba rakta és a Rába folyóba dobta. A fegyvert is a vízbe dobta. Még arra is volt gondja, hogy

az aknába meszet öntsön, hogy a rendőrök semmiféle maradványt ne találjanak.

A győri építési vállalkozót 2019 augusztusában engedték haza a börtönből, ahol 16 hónapot töltött. Elmondása szerint az egykori munkatársai a drogmaf­fiától menekülve szöktek el, amiben segített is nekik. A hozzá­tartozók azonban egy sza­vát sem hiszik el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141534_auto_resized.jpg
origo.hu

A dél-európai államok vidéki területein már érezhetők az EU migrációs politikájának hiányosságai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713448215
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139933_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713448215
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713448215
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713448215
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141417_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kétségbeesetten kéri a követők segítségét Hajdú Péter - ismét megtörtént

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül