Aktuális

Megszavazták a halálbüntetés eltörlését Virginia államban

MTI

Létrehozva: 2021.02.23.

Az amerikai Virginia állam parlamentje megszavazta hétfőn a halálbüntetés eltörlését, ami egy hatalmas fordulat annak az államnak a történetében, amelyben a legtöbb elítéltet végezték ki az amerikai államok közül.

A tervezetet már csak Ralph Northam demokrata párti kormányzónak kell aláírnia ahhoz, hogy törvénnyé váljon, de ő már korábban jelezte, hogy megteszi.

Így Virginia lesz a 23. amerikai állam az 50 közül, amelyben már nincs halálbüntetés.

A halálbüntetés eltörlését jelentő törvényalkotást a Demokrata Párt vitte keresztül az állami törvényhozásban, amelyben már a második éve van többségben mindkét házban. Főleg azzal érveltek a demokraták, hogy a büntetést aránytalanul többször szabták ki színesbőrűekre, elmebetegekre és szegényekre. A republikánus pártiak ezzel szemben azzal érveltek, hogy ezáltal nem lehet majd minden esetben igazságot szolgáltatni az áldozatoknak és családtagjaiknak, valamint hogy vannak olyan kegyetlen bűncselekmények, amelyek halálbüntetést érdemelnek.

Az egyesült államokbeli halálbüntetéseket nyilvántartó információs központ adatai szerint Virginiában annak gyarmati ideje óta csaknem 1400 halálbüntetést szabtak ki és hajtottak végre.

E pillanatban két férfi van halálsoron az államban, az ő halálbüntetésüket életfogytig tartó börtönbüntetésre fogják változtatni, és soha nem szabadulhatnak majd ki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699515
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699515
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699515
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!