Aktuális

Megrajzolták a Mennyország térképét

Bors

Létrehozva: 2012.06.19.

Egy önjelölt próféta, Sibusiso Mthembu azt állítja, már négy alkalommal járt a Mennyországban, és le is rajzolta a térképét. A 64 esztendős dél-afrikai férfi szerint 11 szintje van, és ő járt mindegyiken. Az ötödik szintet például Crista-nak nevezik, és ott magával Jézussal találkozott.

Elmondása szerint először 1998 decemberében, utoljára 2008-ban volt a mennyben, ekkor készítette a térképet, hogy megmutassa az egész világnak.

A helyiek nagy része hisz neki, mások mosolyognak rajta, de a háza előtt mindig tömegek állnak sorban, hogy láthassák a térképet.

Sibusiso Mthembu úgy meséli, a kezdet az volt, amikor 1993 december 22-én egy fehér ember állított be hozzá, hogy szükség van rá a mennyben.

Elmondása szerint később jött rá, hogy egy angyal volt, méghozzá Gabriel. Az arkangyal kézen fogta, elkísérte a mandeni folyóhoz, ott megkeresztelte, majd visszatért a mennybe. 

Mthembu szerint 1998-ban szintén egy angyal jött érte, de ekkor már őt is magával vitte a Mennyországba - írja a globalpost.com.

Állítása szerint ezeken az utazásokon találkozott magával Istennel, Ábellel, Mózessel, és még sok mással is. Beszélgetett velük, de illatokat is érzett. 

A férfi a térkép nagy sikerén felbuzdulva könyvet is ír a Mennyországbeli tapasztalatairól.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141219_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713462315
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713462315
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141816_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Eltemették Tordy Gézát, így néz ki a sírja – Fotó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja