Aktuális

Megszólalt a Borsnak a gyászoló férj: Legyőzte a vírus a kómában babájáért síró Irént

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.05.10.

Meghalt az a Covid-intenzív osztályon fekvő anyuka, aki mindössze két percet tölthetett újszülött babájával, majd nem sokkal később mélyaltatásba helyezték. Ugyan felmerült a kombinált szív- és tüdőtranszplantáció, de végül levették a várólistáról, mondván, a szervezete nem bírná ki a beavatkozást. A már két hónapos kisfia, Imike csak a családi legendákból emlékezhet majd Irénre.

Forrás: Saját kép

Haraszti Irén semmi másra nem vágyott jobban egész életében, mint az anyaság átélésére. Többször is elvetélt, de ezek a szomorú esetek nem szegték kedvét. Miután Kovács Imrével házasságot kötött, részt vettek a lombikprogramban. A nő ikrekkel esett teherbe, ám az egyik magzat hat héttel később elhalt. A másik egészségesen fejlődött, Irén pedig veszélyeztetett terhesként táppénzre ment. Már a nyolcadik hónapban járt, amikor a torka megfájdult és felszökött a láza. Március 1-jén befektették a debreceni kórházba, nőnapon pedig, a terhesség 36. hetében átszállították a klinikára, hogy elvégezzék a császármetszést.

Két percig ölelhette

– 16 évig várt az anyaság csodájára, de csupán két percet tölthetett csak együtt a feleségem a kisfiammal – mondta a Borsnak Imre, Irén férje.

Az egészségesen született Imikét az anya még megölelhette, de aztán az asszonyt visszaszállították az intenzív osztályra. Irén éppen erről írt a férjének az utolsó üzenetében. A baba már két hónapja otthon van édesapjával és 18 éves féltestvérével, Melindával. Szépen fejlődik, és természetesen fogalma sincs édesanyja kálváriájáról.

– Hiába mondták meg az orvosok, hogy fel kell készülnöm a legrosszabb lehetőségre, gondolni sem voltam hajlandó arra, hogy Irén meghalhat csuklott el Imre hangja. A férj engedélyt kapott arra, hogy hetente kétszer, teljes védőöltözetben meglátogassa a Budakeszi Korányi Pulmonológiai Intézet Covid-intenzív osztályán mélyaltatásban fekvő, műtüdőre kötött feleségét.

– Rengeteget beszéltem hozzá, és lejátszottam Imike telefonomra felvett sírását. Kétszer is láttam, hogy Irén erre könnyezve reagált. Innen tudom, hogy lelkileg jelen volt – mesélte a férj. – Irén karja alá Imike egyik ruhácskáját is betettem, hogy érezze a kisfiunkat!

Megérezte a bajt

Irén állapota folyamatosan romlott. Az orvosok megállapították, hogy csak a szív- és tüdőátültetés mentheti meg az életét. Először fel is tették a várólistára, de aztán törölték róla, mert kiderült, hogy nagy valószínűséggel az asszony szervezete nem bírná ki a komoly beavatkozást.

Péntek reggel telefonált az orvos, hogy Irén keringése összeomlott, és ha szeretnék tőle elbúcsúzni, azonnal üljek autóba. Hozzátette, könnyen előfordulhat, hogy mire megérkezem, már meghal. Képtelen voltam elindulni, mert csak a jóra szeretnék emlékezni. Ismerem magamat, tudom, hogy azonnal összeestem volna, ha csak az üres ágyat láthattam volna, esetleg a kezeim közt hal meg – mondta Imre, aki a hatodik érzéknek tulajdonítja, hogy este 8 óra körül kapott egy erős gyomorgörcsöt.

– Felkiáltottam, hogy Úristen, itt baj lesz! 15 perc múlva ismét hívtak a kórházból. Az orvos mély együttérzéssel bejelentette, hogy bár mindent tőlük telhetőt megtettek, nem sikerült megmenteniük Irénkém életét. A szervezete tulajdonképpen saját magát ölte meg. Ez a Covid szövődménye – csuklott el a gyászoló férj hangja.

Imikének mesélnek anyukájáról

A család az utolsó pillanatig bízott.

Másfél órával a halála előtt még meglátogatta az egyik ismerősöm.Megkérdezte, hogy bemehet-e hozzá, én pedig arra gondoltam, hogy minden erősítő szó jól jöhet a nejemnek. Az életnek mennie kell tovább. Nekem kell felnevelnem a kisfiunkat, akinek el fogom mesélni, hogy mennyire szerette őt az édesanyja.

Sok adomány érkezik

A Bors előző cikke nyomán a család rengeteg adományt kapott. Imre hálás, amiért ennyi jólelkű ember él az országban.

– Sokan küldtek pénzt és pelenkát. Inci munkáltatója is értékes kupont adott, hogy Imikét elláthassuk – mondta a családapa, és hozzátette: a felesége bankszámláját a tragédia után hivatalból zárolták. A család azt tervezi, hogy Irént Derecskén helyezik végső nyugalomra, a koronavírus miatt zárt koporsóban. Elhamvasztani semmiképpen sem szeretnék.

Ön is segíthet!

Irén gyászoló családjának minden segítség elkél. Ha Ön is támogatná a kisfiát egyedül nevelő Imrét, a következő számlaszámra utalva teheti ezt meg:

Takarékbank

Számlaszám: 50435146-10002993

Kedvezményezett neve: Kovács Imre

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713624012
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144823_auto_resized.jpg
vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713624012
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147411_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ez a 10 legszebb tóparti üdülőhely Európában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713624012
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713624012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713624012
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban