Aktuális

Döbbenetes: elvitte a koronavírus, de feltámadt és elmondta, mit látott

Bors

Létrehozva: 2021.05.15.

A 64 éves férfi percekig halott volt, és azt is érezte, ahogyan megállt a szíve.

Forrás: AFP

Norberto Di Natalét a koronavírus fertőzés súlyos tüneteivel szállították kórházba, ahol néhány percre a klinikai halál állapotába került, így "láthatta a fényt az alagút végén"  - írja a Daily Star.

Pontosan azt láttam, amiről már annyiszor hallottam a tévében

- mesélte a férfi, hozzátéve, hogy valamilyen egészen hihetetlen dolgon ment keresztül.

DUPLÁZOTT

Az autószerelőként dolgozó Norberto biztos benne, hogy a munkahelyén kaphatta el a vírust, elvégre

tavaly március óta csupán a műhely és otthona között ingázott,

miközben minden egyes szabályt körültekintően betartott. Ráadásul "halála" előtt egyszer már ápolták kórházban Covid-19 miatt, ám akkor sikeresen átvészelte a betegséget.

Második alkalommal sokkal magasabb lázzal jelentkezett nála a kór,

melyet követően nem is úszta meg olyan könnyen a dolgot: az ismét kórházba került férfi immár egy teljes hónapra az intézmény falai között rekedt.

AZ UTOLSÓ SZÍVVERÉS

Mint azt az argentin férfi állítja: egyik este, a kórházi ágyán fekve azt vette észre, hogy magában beszél, majd ösztönösen számolni kezdte a szívverését. A szerelő hirtelen

arra lett figyelmes, hogy szíve egyre lassabban ver, egy utolsót dobban, majd megáll.

Az orvosoknak ezután csodával határos módon sikerült életre kelteniük, vagy hogy őt magát idézzük, "visszahozniuk" Norbertót az élők sorába.

A helyi médiumoknak azóta is előszeretettel nyilatkozó túlélő, illetve "visszatérő" boldogan árulta el:

Nem az történt, amire mindenki számítana. Nagyon megrázó volt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711636218
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082658_auto_resized.jpg
life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711636218
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711636218
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány