Aktuális

Meghalt a bostoni érsek, aki az amerikai papi pedofilbotrány egyik központi alakja volt

Bors, MTI

Létrehozva: 2017.12.20.

Law volt a bostoni érsek 2002-ben, amikor a The Boston Globe című lap riportsorozat nyomán kiderült, hogy nem tett semmit az ellen, hogy megakadályozzon egy gyermekmolesztáló papot tevékenységének folytatásában.

Meghalt Bernard Law egykori bostoni érsek, aki központi alakja lett a 2002-ben kirobbant amerikai papi pedofilbotránynak, amely amiatt robbant ki, hogy a helyi egyházi vezetés nem akadályozta meg, hogy pedofil papok folytathassák hivatásuk gyakorlását máshol, és a közvélemény sem értesülhetett a bűncselekményekről.

A Vatikán közlése szerint a 86 éves Law szerdán kora reggel hunyt el Rómában, hosszan tartó betegséget követően.

Law volt a bostoni érsek 2002-ben, amikor a The Boston Globe című lap riportsorozat nyomán kiderült, hogy nem tett semmit az ellen, hogy megakadályozzon egy gyermekmolesztáló papot tevékenységének folytatásában.
Más egyházi vezetőkkel egyetemben bűnösnek találták abban, hogy a gyermekeket molesztáló papot, John Geoghant plébániáról plébániára helyezte anélkül, hogy értesítette volna a hatóságokat vagy a szülőket.

Geoghan számára ez a különböző állomáshelyein száznál is több fiú megrontására adott alkalmat.
Több mint 130 olyan ember jelentkezett, akit elmondása szerint molesztált a férfi.

Az érsekség 10 millió dollár kártérítést fizetett 86 áldozatnak és családjának, miközben az érsek ragaszkodott állásához. Végül, miután a nyilvánosság ellene fordult, lemondott. Lawt ezt követően az egyik római bazilika főesperesévé nevezték ki.

Mitchell Garabedian ügyvéd szerint, aki több áldozatot is képviselt a bíróságon, „Law halála régi sebeket szakít fel”, ugyanis sok áldozatot az átélt fájdalmakra emlékeztet. Kiemelte: „Law ártatlan gyermekeknek fordított hátat, és hozzájárult, hogy szexuálisan zaklassák őket”.

Bernard Law megpróbálta elsimítani a botrányt, először megtagadta a véleménynyilvánítást, majd bocsánatot kért és reformot ígért.

Law egykor a katolikus egyház egyik legfontosabb amerikai vezetője volt. Befolyása volt egyebek közt arra, kiket nevez ki a Vatikán az amerikai érsekségek élére, közel állt II. János Pál pápához is.
George W. Bush elnöksége alatt gyakran tett látogatást a Fehér Házban. Szorosan együttműködött a latin-amerikai egyházvezetőkkel, a pápa nem hivatalos követeként látogatott Kubába Fidel Castro akkori vezetőhöz.

A The Boston Globe által kirobbantott botrány hatására a katolikusok világszerte információkat követeltek arról, saját egyházi vezetőik követtek-e el hasonló tetteket. Az ügyet követően csaknem kétezer katolikus lelkészt vádoltak meg gyermekek molesztálásával, s a követelt kárpótlások összege elérte az egymilliárd dollárt is. A megrontások intézményes elhallgatása miatt az Egyesült Államokban két magánvádi eljárást indítottak a Vatikán ellen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709413
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709413
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709413
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek