Aktuális

Öt nappal azután vesztette életét a kétgyermekes édesanya, hogy megtudta, rákos

Bors

Létrehozva: 2021.10.18.

Épp csak megkezdhette volna a küzdelmet az életéért, amikor a sors közbeszólt. Családját teljesen összetörte a tragédia.

Szívszorító módon vesztette életét egy kétgyermekes édesanya, aki gimnáziumi tanárnőként dolgozott Netherleyben. 

Danielle Duffy október 7-én fordult orvoshoz, mert rosszul érezte magát. A háziorvosa azonnal beutalta a Whiston kórházba, ahol a vizsgálatok során ismeretlen eredetű rákkal diagnosztizálták. A kemoterápiát a következő hétfőn kellett volna elkezdenie, de erre már nem volt lehetősége. 

Múlt kedden, október 12-én, mindössze 38 éves korában meghalt a wooltoni Marie Curie Hospice-ban. Éppen azelőtt, amikor elkezdhette volna a küzdelmet az életéért. 

- A család és Danielle azt hitték, hogy a hospice-ban kezdi meg a kemoterápiát. Nem gondoltuk, hogy ott fog meghalni. Nem volt lehetősége küzdeni a rák ellen, ami tragikus – nyilatkozta Danielle nővére, a 42 éves Lisa Wellbeloved.

Lisa egyébként úgy jellemezte nővérét, mint a legjobb barátját és csodálatos anyukáját a gyermekeinek, a 7 éves Danielnek és a 3 éves Isabellának.

- Erőt adtál nekünk, hogy folytassuk, büszkévé teszünk majd. Köszönünk neked mindent, szerencsések voltunk, hogy ismerhettünk téged. Inspiráció és példakép voltál – tette hozza Lissa.

Az elhunyt édesanya családja adománygyűjtést szervezett az emlékére, és hogy támogassák a hospice házat. Eddig több mint 730 ezer forintot sikerült összegyűjteniük - írja a Mirror. 
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713506109
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713506109
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713506109
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713506109
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca