Aktuális

Bosszúból megölette anyját, aki gyermekkorában megnyomorította – 18+

Bors

Létrehozva: 2021.04.10.

Gypsy Rose Blanchard amerikai nőt Münchausen-szindrómában szen­vedő édesanyja súlyos betegségtudattal nevelte fel gyerekkorában, ám a lány megelégelte a kínzást és megölette szülőjét.

Forrás: Greene County Sheriffs Office

A fiatal nő, Gypsy Rose Blanchard tragikus sorsa tényleg olyan, mint egy hihetetlen horrorfilm, nem csoda, hogy lecsaptak rá és 2019 márciusában el is kezdték vetíteni a róla készült, A tett című sorozatot. Igaz, korábban az HBO dokumentumfilmet is készített a hátborzongató esetről.

Fájdalmas vizsgálatok

Az édesanya, Claudine Blanchard – becenevén Dee Dee – gyerekkorától kezdve elhitette egyetlen lányával, Gypsy Rose-zal, hogy számos komoly betegségben szenved, úgy mint leukémia, izomsorvadás, asztma, epilepszia. Állandóan gyógyszerekkel tömte a kicsit, aki emiatt szinte mindig kába volt, elvesztette a fogait, és visszamaradt a fejlődésben – anyja szerint tizenévesen egy hétéves gyerek szintjén állt. Emellett tolószékbe kényszerítette, eltávolíttatta a nyálmirigyét – mondván, folyamatosan nyáladzik – és még számos fölösleges, de főleg fájdalmas műtétre, vizsgálatra, mintavételre vitte. 

Hihető hazugságok

Dee Dee igazi mintaanyának számított a környezete szemében, hiszen nála gondoskodóbb és aggódóbb édesanyát elképzelni sem lehetett. Csak éppen egy teljesen egészséges gyermeket nyomorított meg. Valójában az anya volt pszichés beteg, Münchausen-szindrómában szenvedett, ami a mesehősről, Münchausen báróról kapta a nevét, aki olyan élethűen tudott bármiről mesélni, hazudni, hogy mindenkit megtévesztett. Az ebben szenvedők is hihető történeteket találnak ki betegségekről, tünetekről, csak hogy az orvosi figyelem középpontjába kerülhessenek. S akad, aki, mint Claudine Blanchard, egy másik embernek okoz tüneteket. 

Kiderült az igazság

Gypsy Rose 23 éves korában tudta meg, hogy valójában kutya baja. Érthető, ha sokkolta a felismerés. Igaz, már előtte is sejtette, hogy valami nem stimmel vele, hiszen az interneten titokban ismerkedett meg egy fiúval. Akit aztán egy év levelezés után felbiztatott, hogy végezzen az édesanyjával. Nick Godejohn végül 17 késszúrással ölte meg Dee Dee-t. A lány ezután a Facebook-oldalán üzent: „A ribanc halott!”

Döbbent barátok

Gyilkosságra való felbujtásért – vádalkuval – tíz évet kapott Gypsy Rose, aki utólag megbánta, hogy megölette 48 éves anyját, mert mint elmondta, szerinte neki is börtönben kellett volna bűnhődnie azért, hogy pokollá tette a gyerekkorát.
A szomszédok, a barátok, vagyis a környezete egyébként nehezen hitte el, hogy Dee Dee milyen kegyetlenül bánt lányával, hiszen mindenki csupa szív, szeretni való, gondoskodó asszonynak tartotta. Nehéz sorsuk miatt sokat szerepelt a tévében, újságokban, civil szervezetek segítették – házat és kocsit is kapott ingyen –, és mindenkit meghatott anyai önfeláldozása.

Családi háttér

Dee Dee egyébként igazi déli lányként nőtt föl Louisianában, aki 24 évesen lett terhes az akkor 17 esztendős Rod Blanchardtól. A lányuk makkegészségesen jött világra, ám a korábban ápolóként is dolgozó anyuka egyre több vészjósló tünetet fedezett föl a kicsin. Emiatt minden idejét rááldozta, így a házassága is megromlott és elvált. Innentől csak a lányának élt, és amikor valamelyik orvos gyanút fogott, hogy inkább az anyát kellene kezelnie, gyorsan máshoz vitte a gyerekét. Valójában Gypsy Rose számára is csak a gyilkosság után derült ki végérvényesen, hogy egyik belebeszélt betegségben sem szenved.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711668312
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079061_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tolvai Reni lufikkal jelentette be, özönlenek a jókívánságok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090995_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711668312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei