Aktuális

Megfestette a saját temetését az öngyilkos fiú – pontosan leírta a szüleinek, hogyan búcsúztassák

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.05.17.

Búcsúüzenetet írt szüleinek, majd a Lónyai-főcsatornába vetette magát a 13 éves Jónás István Gávavencsellőn. Az édesapja csak most döbbent rá, hogy Pisti korábban megfestette a saját temetését.

Saját keresztapja és édesapja találta meg péntek reggel két csónak között a Lónyai-főcsatornában annak a 13 éves kisfiúnak a holttestét, aki kedd délután nem tért haza az iskolából. Előtte napokig hiába keresték a rendőrök és a búvárok. A Pisti családját ismerők szerint a gyermek magatartásával ugyan adódtak kisebb-nagyobb problémák, de minden esélye megvolt rá, hogy becsületes úton törjön ki a szegénységből.

Híres ember akart lenni

Pisti a múlt héten az iskola udvaráról ellopott és eladott egy biciklit. Közölték vele, hogy van elég osztályzata, és nem bánnák, ha a tanév hátralevő idejében inkább otthon maradna.
Nem tudjuk, mi vezette arra, hogy elvegye a másét,de az igaz, hogy egy rendes pianínóra vágyott – mondta a Borsnak István, a fiú édesapja, aki szerint lehet némi igazság abban a szóbeszédben, hogy a gyermek éppen hangszerre gyűjtött. Otthon csak egy régi szintetizátoron tudott gyakorolni, de emiatt nem szeretett volna lemondani az álmairól.

- Aki csak látta, mindenki tudta, hogy az ő keze nem közhasznú munkára való! Mondogatta is nekünk, hogy ne aggódjunk, ha felnő, művészként ő fog gondoskodni az egész rokonságról, hogy senkinek se kelljen nehéz fizikai munkát végeznie – csuklott el Julianna, a gyászoló édesanya hangja, majd a gyerekek szobájába invitált bennünket.

Megfestette, hogy zenészek kísérik az utolsó útra

Nézzék csak meg, miket festett és rajzolt! - mutatott körbe a falon, ahol egymás mellett sorakoznak az alkotások. Pisti főleg portrékat, illetve táj- és természetképeket festett, de az egyik műve most kapott csak igazán értelmet.

- Többször is utalt rá, hogy majd a képeiből megtudjuk, mit szeretne, de akkor nem értettük, mire gondol. A legszebb munkáján egyértelműen felismerhető a mi utcánk, a végén a református templommal, ahova gyakran betért zongorázni. A házak közötti sokadalomban ott vannak a zenészek. A fiam megfestette a saját temetését! Természetesen innen, a házból visszük majd a nyughelyére, hiszen tudjuk, hogy így szeretné - mondta a családfő.

Egyszer már megpróbált meghalni

A kisfiúnak nem ez volt az első próbálkozása a halállal. Másfél évvel ezelőtt éppen egy rokonnál aludt, amikor valahogy megszerezte a vendéglátója erős gyógyszerét.

- Éjjel telefonáltak, hogy siessünk, mert nagy baj van. Akkor még sikerült megmenteni a kórházban az életét. Megígérte nekünk, hogy többet nem tesz ilyet – emlékezett vissza az anya.

Pisti olykor elvesztette a bizalmát a jövőben, amiért küzdeni próbált. Hogy kedden mi bántotta, azt nem tudja a családja. Azt azonban igen, hogy a csatorna hídján levette és precízen egymás mellé helyezte a cipőjét, beletette a telefonját, majd a vízbe vetette magát.

Pontosan leírta, hogyan búcsúztassák

- Arra gyanakszunk, hogy szerelmi bánat gyötörte, de ezekről nem beszélt velünk. Hiába vártuk haza, csak egy búcsúüzenetet küldött – zokogta István, majd elővette a mobilját, hogy megmutassa gyermeke utolsó sorait.

„Drága édesanyám! Szeretlek, és kérlek, ne sírj értem! Mikor ezt a levelet olvasod, valószínűleg én már halott leszek. Kérlek, ne sírjál, és mondd meg Apának, hogy szeretem! Vigyázz magadra nagyon! Az utolsó végrendeletem, hogy a vencsellői nagytemetőben temessenek el, és K. Edina zongorázzon! Szerető fiad”

- K. Edina Pisti zongoratanárnője. A fiunk itthon állandóan a Hattyúk tavát gyakorolta, ezért a temetésén is az a darab fog szólni. Már beszéltünk a tanárnővel, aki teljesíti a kisfiam kívánságát.

A kishúga összetört

Miután Gávavencsellőn elterjedt Pisti halálhíre, egyesek a szülőket kezdték okolni. István és Julianna a Borson keresztül is üzenni szeretne nekik.

- Olyanokat terjesztenek rólunk, hogy a fiunkat ütöttük-vertük. Régebben valóban elcsattant egy-két pofon, de hosszú ideje már csak kiabáltunk vele, ha valami rosszat tett. Éppen arról beszélgettünk a hétvégén, hogy talán pont azzal követtünk el hibát, hogy nem fogtuk egy kicsit szigorúbban. Ahogy nőtt, egyre önérzetesebb és magabiztosabb lett, és többször is hangsúlyozta, hogy neki már egyetlen parancsolója sincs! - emlékezett vissza Julianna.

- Nem vagyunk gazdag emberek, de a kolduspénzből is igyekszünk mindent megadni a gyerekeknek. Istvánnal két gyermekünk volt, most már csak a 9 éves Cintia maradt. A bátyja elvesztése miatt teljesen összetört, nem is tudunk vele beszélni – árulta el az anya, akinek elő kapcsolatából is van két nagyobb gyereke.

- Senkinek, az rosszakaróinknak sem kívánom, hogy átélje, amit én! Kérem Istent, hogy bocsásson meg nekik!

Ön is segíthet!

Ha anyagilag támogatná a gyászoló családot, a következő számlaszámon teheti meg:

Vadásziné Kanalas Heléna Kitti

OTP bank

Számlaszám: 11773449-02922975

VAN SEGÍTSÉG!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713478811
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141929_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Reménykedünk, hogy elég lesz az idő az olimpiáig” – edzője cáfolta, hogy Milák Kristóf titokban Ausztráliában tréningezett volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136151_auto_resized.jpg
vg.hu

Vihar a sivatagban: folyókká váltak az utak Dubajban – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713478811
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713478811
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713478811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze