Aktuális

„Megdöglötök!” - Szemet vetett 13 éves húgára, láncfűrésszel látogatta meg az udvarlót a 19 éves fiú Pápa mellett

Bors

Létrehozva: 2021.01.16.

Magánlaksértés bűntette miatt emelt vádat a Pápai Járási Ügyészség azzal a 19 éves férfival szemben, aki éjjel, bekapcsolt motoros láncfűrésszel akart bejutni a falujában lévő egyik házba, hogy az ott tartózkodó kiskorú fiút, akire haragudott, megkeresse.

Az egyik Pápa környéki faluban élő fiatal férfi azért haragudott a fiúra, mert az szemet vetett a 13 éves húgára. Tavaly márciusban, egy késő esti italozás után pedig indulatai odáig fajultak, hogy éjfél után felkereste a kiskorút.

Az Ügyészség beszámolója szerint előbb azonban otthon magához vett egy motoros láncfűrészt, s azzal ment a házhoz.

A nyitott kerítéskapun át akadálytalanul bejutott az udvarba, majd bekapcsolta a fűrészt, s azzal próbálta kinyitni a ház bejárati ajtaját, közben pedig azt kiabálta a házban tartózkodóknak, hogy „Meghaltok, most megdöglötök kutyák!”.

A házban hárman voltak, köztük a kiskorú fiú, de attól tartva, hogy a fűrésztől bántódásuk esik, nem nyitottak ajtót.

Az őrjöngő férfi végül vállal törte be a bejárati ajtót, melynek következtében bejutott a lakásba, ahol azonban a két felnőtt férfi és a kiskorú fiú lefogta.

A történteket az elkövető közelben élő édesanyja is meghallotta, odament a házhoz, és elvitte onnan fiát.

Az ügyészség vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalára és az elkövetővel szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Pápai Járásbíróságnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713497709
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713497709
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713497709
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713497709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze