Aktuális

Meg kellett indítani a szülést, mert kiderült, hogy az anyuka rákos, és azonnal el kell kezdenie a kemoterápiát

Bors

Létrehozva: 2021.03.04.

Miután a mellrákja miatt hónapokig kezelték kemoterápiával, azt orvosok azt mondták a 30 éves Danielle Kelley-nek, hogy nem valószínű, hogy gyereke lehet.

Forrás: GoFundMe

Kelley szerencsésen leküzdötte a mellrákot. Amikor aztán a féléves rutinvizsgálatra ment, mégis megkérdezte tőle az orvosa, hogy nem terhes-e. Kelley természetesen azt mondta, hogy nem.

Biztos, ami biztos azért csináltak egy tesztet, és csodák csodájára kiderült, mégis teherbe esett.

- Teljesen le voltunk döbbenve, hirtelen megfordult velünk a világ - mondta Liam, Danielle barátja.

A terhesség viszont korántsem volt zökkenőmentes.

A nőnek először a hasa kezdett el szörnyen fájni, később már a háta is. 2020 októberében a fájdalmak csak fokozódtak, és Kelley bőre elkezdett sárgulni. A nőt kórházba küldték, ahol a kivizsgálások után szörnyű hírt kellett közölniük az orvosoknak. Kelley-nek májrákja lett.

- Minden olyan gyorsan történt - mesélte a férfi, -

néhány napon belül megindították a szülést, hogy rögtön elkezdhessék újra a kemoterápiát.

Annak ellenére, hogy a kisbaba hat héttel korábban érkezett, tökéletesen egészséges volt.

A szülés után Kelley-nek megint az életéért kellett küzdenie. Karácsony környékén sajnos megint rosszabb lett a nő állapota, elkapott egy fertőzést, és tüdőgyulladása is lett. Kelley-nek sikerült ezekből is kilábalnia, de a család öröme nem tarthatott sokáig.

Nem sokkal később, 2021 februárjában kiderült, hogy a rák szétterjedt a szervezetében.

Az orvosok először azt mondták, hogy már csak hónapjai lehetnek hátra, de néhány nappal később már arról beszéltek, jó, ha hetekig ki tud tartani.

- Egyik reggel aztán felhívtam a kórházat, mert Danielle nem válaszolt az üzenetemre. Azt mondták, azonnal menjek be, mert az orvos látni szeretne. Kiderült, hogy éjszaka megint sokat romlott az állapota, és már csak néhány napja maradt. Zokogtam. Felhívtam a rokonokat, hogy jöjjenek be, ha szeretnének elköszönni tőle - mesélte a férfi.

Danielle Kelley hosszú küzdelem után február 27-én távozott, 19 héttel a kisgyerekük születése után. 

(via Mirror)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090634_auto_resized.png
origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075050_auto_resized.jpg
ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét