Aktuális

Pest megyébe ért a medve – László: Azt hittem hallucinálok, mikor megláttam

Bors

Létrehozva: 2021.07.26.

László már májusban szembetalálkozott azzal a medvével, ami a napokban a Pest megyei Isaszegen bukkant fel. Akkor még mosolyogtak a történetén.

Forrás: Duna-Ipoly Nemzeti Park

Nem csoda, ha az ember azt hiszi, csak káprázik a szeme, amikor a fővároshoz közel autókázva nem mással, mint egy hatalmas barna medvével találja magát szemben. László is azt hitte, csak rosszul lát, amikor Isaszeg környékén összefutott azzal a hatalmas példánnyal, amit a napokban lencsevégre kaptak ugyanott egy búzatáblán. A medvét még a szomszédos Valkón is látták azóta.

Komótosan ballagott át az úton

László egy május végi napon kocsikázott hazafelé, amikor meghökkentő dologra lett figyelmes.
Budapest felől autóztam dél tájban Isaszeg irányába – kezdte a Borsnak a férfi – Ahogyan átmentem a vasúti sorompón és elkanyarodtam Isaszeg felé, abban a pillanatban, a kanyartól úgy 200 méterre megláttam egy nagy testű valamit az út szélén, ami mozgásban volt – elevenítette fel a furcsa emléket.
–  Komótosan ballagott át az úton Nagytarcsa felé, édesanyámnak mondtam is a telefonba: anya, szerintem én egy medvét látok! Elsőre azt hittem hallucinálok – nevetett a férfi. Édesanyja, ahogyan később barátai és a felesége is megmosolyogták.

Brutális: 2,5 méter magas lehet

A család és az ismerősök megpróbálták meggyőzni Lászlót arról, hogy egy nagytestű kutyát látott, még vadász ismerőse is csak jót nevetett rajta.
A vadász ismerősöm ezután viszont azt mondta, hogy valójában a Börzsöny közel van, alig 70 kilométerre, ezért kiküldte az ismerőseit nyomok után kutatni, de nem találtak. Annyiba is hagytam a dolgot – mosolygott. A napokban viszont, mikor bejárta az internetet az isaszegi medve fotója, rájött: végig igaza volt!

Utánaérdeklődtem rögtön, és kiderült, valóban látták. Említették, hogy többször is visszatér, és a Rákos-patakból iszik, aztán megy vissza a sűrűbe – mesélte. Úgy tudja, azóta felmérték a vadászok, és a becslések szerint durván 350 kilós, négykézláb 150 centi, két lábon közel két és fél méteres

– Egyébként pontosan azon a helyen bukkant fel és fotózták, ahol én is láttam – tette hozzá.

Pásztorokra támadt

A medvék veszélyesek! Legutóbb például Erdély keleti részén, Hargita megyében egy egyed két pásztorra támadt. A férfiak tehenekre vigyáztak, amikor a medve az állatokra rontott. Az ott lévő pásztorok megpróbálták megvédeni a jószágokat, de a maci üldözőbe vette őket. Az egyik, 26 éves pásztor az erdőbe menekült, a holttestét szombaton találták meg, a másik, 45 éves férfi pedig súlyosan megsérült: koponya, arc és hasi sérüléseket szenvedett, több ujját pedig leharapta a vad.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088014_auto_resized.png
origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725014
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725014
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség