Aktuális

Medve harapott lábon egy zarándokot a Szent Anna-tónál

Bors

Létrehozva: 2018.05.18.

Forrás: Bors

A pünkösdszombati csíksomlyói búcsúra érkezett magyarországi zarándokat támadott meg egy medve a Hargita megyei Szent Anna-tónál - jelentette be pénteken Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke.

Az egyik közösségi oldalon tett bejegyzésben a megyei önkormányzat elnöke közölte: egy kétéves medve támadt rá egy nőre, aki a csoportjától kissé eltávolodva haladt, kezében szatyorral, amelyben élelem volt. A medve hátulról megharapta a nő combját. A sérült a helyszínen elsősegély-nyújtásban részesült, majd beszállították a csíkszeredai megyei sürgősségi kórházba, ahol bevarrták a sebeit - közölte az MTI.

Csíkszentmihály település polgármestere, Izsák-Székely Lóránt úgy tudja, a támadást követően a csoport többi tagja vonta magára a medve figyelmét, a nő ennek köszönhetően szabadult ki az állat karmai közül. A medve a többi turistát is megtámadta, de nekik sikerült idejében a buszhoz menekülniük, így nem volt több sérült.

Borboly közölte, hogy azonnal kérte a román környezetvédelmi minisztertől a medve kilövésének engedélyezését, az állat ugyanis már harmadszor támadott. Két korábbi áldozata nem szenvedett komolyabb sérülést - tette hozzá a megyei tanácselnök.

Borboly nehezményezte, hogy a minisztérium csak pénteken hagyta jóvá annak a medvének a kilövését, aki május elején támadt rá egy kilenc éves homoródremetei kisfiúra. Ezt éppen akkor közölték az önkormányzati vezetővel, amikor értesítette a minisztert az újabb támadásról, amit Borboly furcsának tart, hiszen már két hete eljuttatták a szükséges iratokat.

Borboly Csaba azt tanácsolta a turistáknak, hogy kerüljék azokat a helyeket, ahol már több medvetámadás volt, és ne próbálják etetni a medvéket még akkor sem, ha barátságosaknak látszanak.

Romániában azóta sokasodtak meg a medvetámadások, hogy a környezetvédelmi minisztérium 2016-ban betiltotta a populációt szabályozó medvevadászatot is.

Ezen a tavaly nyáron közzétett videón a Szent Anna-tónál élő medvéket filmezték le:

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713511818
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713511818
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713511818
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713511818
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült