Aktuális

Mától érvényesek a megszigorított korlátozások Németországban

MTI

Létrehozva: 2020.12.01.

Életbe léptek kedden Németországban a koronavírus-járvány második hulláma miatt megszigorított korlátozások.

A legfőbb új szabály, hogy két háztartás tagjai közül az eddigi tíz helyett legfeljebb öt ember találkozhat, leszámítva a 14 éven aluli gyerekeket. Megszigorították egyebek között a maszkviselési előírásokat, így már a munkahelyeken is kötelező az orrot és a szájat takaró maszk viselése, és valamennyi közterületen, ahol hosszabb ideig sok ember van együtt.

A járványügyi védekezésért felelős tartományi kormányok általában változtatás nélkül vezették be a szövetségi kormánnyal november végén kidolgozott szabályokat. A néhány kivétel közé tartozik például Mecklenburg-Elő-Pomeránia, ahol a fertőzöttek csekély arányára hivatkozva továbbra is engedélyezik az időtöltést tízfős csoportokban.

Németországban november 2-án vezettek be az alapvető járványvédelmi óvintézkedéseken - maszkviselés, távolságtartás, gyakori kézmosás és szellőztetés - túlmutató korlátozásokat, hogy a fertőzésveszéllyel járó egymás közti érintkezések számának csökkentésével visszaszorítsák a robbanásszerűen terjedő új típusú koronavírust (SARS-CoV-2).

Csaknem teljesen leállították az idegenforgalmat és a vendéglátást, a szállodák így csak üzleti úton lévő vendégeket fogadhatnak, és a vendéglők csak elvitelre főzhetnek. Felfüggesztették a kulturális intézmények - például múzeumok, színházak és mozik -, az amatőrsport-egyesületek és a szabadidő közös eltöltésére szakosodott egyéb intézmények és vállalkozások tevékenységét is.

A novemberben bevezetett korlátozások és a december 1-jével életbe lépett szigorítások legalább december 20-ig maradnak érvényben.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) keddi adatai szerint az utóbbi 24 órában 13 604 ember szervezetében mutatták ki a vírust. Ez minimális növekedés az egy héttel korábbi 13 554-hez képest, és azt jelzi, hogy még csak tetőzik, és nem kezdett levonulni a járvány.

Az új esetekkel együtt 1 067 473 fertőződést regisztráltak Németországban.

A SARS-CoV-2 okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma egy nap alatt 388-cal nőtt, 16 636-ra.

A Covid-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) keddi összesítése szerint egy nap alatt héttel csökkent, 3919-re. Gépi lélegeztetésre 60 százalék - 2354 beteg - szorul.

A DIVI kimutatása szerint országszerte 27 611 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 5460 ágy szabad.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091098_auto_resized.png
origo.hu

Ma nagyon fontos frissítés érkezik ezekre a telefonokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711677617
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711677617
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711677617
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei