Aktuális

Maszk miatt késelt meg egy idős férfit a biztonsági őr az 1-es villamoson

Bors

Létrehozva: 2020.11.13.

Forrás: police.hu

Elképesztő, felháborító, érthetetlen! Egy jóindulatú figyelmeztetésért csaknem az életével fizetett az 1-es villamos egyik utasa csütörtök hajnalban. A villamos éppen a Mester utcai megállónál járt, amikor egy idősebb férfi megjegyezte utastársának, hogy bizony rosszul viseli a maszkját.

A negyvenéves férfi ezen annyira felmérgelte magát, hogy először szidalmazni kezdte, majd nekiesett utastársának, végül kést rántott, és megszurkálta az idős embert.

A késelő ezután azonnal elmenekült, hátrahagyta megszúrt, vérben úszó áldozatát.

– Azonnal ellepték a környéket a rendőrök, több kocsi is állt a síneken és az álló villamos mellett is – mesélte a Borsnak egy szemtanú.

– Azután a megálló melletti üzemen kívüli benzinkút bokrainál kutakodott 4-5 ember, azt a kést keresték, amivel a támadó szúrt, és menekülés közben eldobott – tette hozzá.

A késelő nem sokáig rejtőzködhetett, ugyanis a zsaruk hajtóvadászatot indítottak ellene, és pár órával tette után – vélhetően a kamerafelvételek és a szemtanúk leírása alapján – azonosították, és hamarosan el is fogták a VIII. kerületben.

A negyvenéves budapesti férfit őrizetbe vették, és most életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják. A Bors megtudta: a férfi biztonsági őrként dolgozik, és folyamatban van ellene egy másik eljárás is egy korábbi testi sértés miatt.    B. B.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713558311
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713558311
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713558311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713558311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól