Aktuális

Másodszor is túlélte a 127 órát a félkarú hegymászó

Török Hanna

Létrehozva: 2012.11.04.

A 127 óra című filmből ismerhettük meg Aron Ralston történetét, aki 2003-ban úgy menekült meg egy szikla fogságából, hogy amputálta saját kezét. Most önként vállalta a 127 óra száműzetést.

harcos Aron Ralston 2003 áprilisában került a lapok címoldalára. Hat nappal korábban – szokásához híven – kerékpáron közelítette meg azt a sziklát, amelyet meg akart hódítani. Máskor szobatársa asztalára ki szokta írni a tervezett útvonalat, ám ezúttal rögtönzött, így a papírra csak annyi került: Utah. Nem túl pontos leírás.

Mindennek akkor lett igazán jelentősége, amikor egy húsz méter mély hasadékban rázúdult egy 300 kilós kőtömb, amely a csuklóját és a kézfejét a sziklafal pereméhez szorította, őt pedig fogságba ejtette.

Egy kulacsban mindössze 3,5 deciliter ivóvíz volt nála ekkor, ezen kívül egy ócska tompa kés, elemlámpa és egy filmfelvevő, amelyet mindig magával cipelt. Ezért is örökíthette meg azt a valamivel több mint öt napot, ami ezek után következett, és amelynek utolsó óráiban rájött: csak akkor menekülhet meg, ha leamputálja a saját alkarját, amelyet ezt megelőzően még el is kellett törnie. Hónapokkal később erre így emlékezett vissza:

– Nincs semmiféle tépelődés, kétség. Mintha bekapcsolt volna egy robotpilóta. Bal kezemet a kőtömb alá helyezem, és nyomni kezdek erősen, erősebben, még erősebben, hogy a lehető legnagyobb erőt fejtsem ki az alkarcsontomra. Ahogy lassan lefelé és balra hajlik a karom, egy tompa roppanást hallok. Egy hangot sem adok ki, de megtapogatom a jobb csuklóm feletti részt, ahol egy abnormális dudort érzek. Tisztán kitapintom a törött csont két fele közötti rést.

Ami ezután következett, az maga a valóságos horror. A legfélelmetesebb pedig, hogy az éhező, szomjazó Ralston mindezt jéghideg fejjel volt képes végrehajtani.
A hihetetlen cselekedet nem csupán a menekülést, de a világhírnevet is elhozta a baleset idején 28 éves férfi életébe. A következő évben 127 címmel könyve jelent meg, 2010-ben ennek feldolgozásaként született meg ugyanezzel a címmel a film is.

A tévécsatornák is rákaptak Ralstonra, legutóbb a Discovery szerkesztői egy újabb 127 órás próbatétel elé állították a férfit. Igaz, mielőtt a közép-amerikai Belize-szigetek egyikén kitették volna, egy szomszédos sziget bennszülöttjei megtanították a tűz csiholására, a kókuszdió feltörésére és a partról kivetett hálós halászat fortélyaira is – bár ne feledjük, mindezt Ralstonnak az ép bal kezével, és a csonkolt jobb kezére szerelt különleges, szerszámokkal kiegészített protézise segítségével kellett megtennie.

Mivel a sorozatot a magyar tévénézők az elkövetkező hetekben láthatják, nem áruljuk el a részleteket, csupán annyit, hogy a kaland vége ezúttal is happy and.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711696512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090920_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszország fontos szövetségese mutatta meg haderejét + képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711696512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711696512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten