Aktuális

Másfél milliárdos kárt okoztak a térképtolvaj Tiborék

Bors

Létrehozva: 2018.05.19.

<p>Francia könyvtárakból lopkodta a felbecsülhetetlen értékű térképeket Sz. Tibor és kompániája.  Az orgazda azt mondta, nincs egy vasa sem, ehhez képest 60 millió forintos luxuskocsival járt. </p>

Komoly börtönbüntetésre ítélhetik azt a magyar bandát, amely éveken át fosztogatta a franciaországi könyvtárakat. A hétfős csapat a becslések szerint csaknem 1,5 milliárd forintos kárt okozott, de az ellopott térképek kulturális szempontból felbecsülhetetlen értékűek. 

A hat férfi és egy nő módszere az volt, hogy hamis könyvtári belépővel 300-400 éves könyveket kért ki, amikből sniccerrel kivágta a térképeket. 2012-ben buktak le, amikor egy K. András nevű vízszerelő kocsijában ma­gyar vámosok 110 régi térképet találtak, rajtuk a toulouse-i városi könyvtár pecsétjével. Azoknak a térképeknek az értékét 450 ezer euróra, azaz több mint 143 millió forintra becsülték. A férfi azt mondta, hogy egy olasz piacon vette őket „egy jugoszlávul beszélő cigánytól”. 

Csípős

Be kéne ültetni a hét tolvajt egy francia könyvtárba, és addig ki sem engedni, amíg el nem olvasták az összes könyvet. Dulai Péter

A magyar hatóságok értesítették a francia kollégákat, akik megerősítették, hogy a térképeket Toulouse-ból lopták el. Azóta kiderült, hogy a tolvajok a dél-franciaországi város mellett Albi, Dijon, Nancy és Lille könyvtáraiban is megfordultak. Közülük egyedül a 20 éve Franciaországban élő F. Károly tett beismerő vallomást, de igen rejtélyes volt. Eszerint nagy hatalmú em­berek környékezték meg a „melóval”, de a titkos társaságot már nem volt hajlandó megnevezni. Károly a Facebook-adatlapja szerint a mindössze kétezres Cessenon-sur-Orb nevű településen él, de a következő öt évet minden bizonnyal börtönben fogja tölte­­ni. Felesége, Hedvig is benne volt a gyalázatos lo­pássorozatban, az asszony két-három évet kaphat. A vádlottak közt van egy D. Gábor nevű férfi is, akit a francia lapok drogfüggőként említenek. 

Az orgazda a 69 éves Sz. Tibor volt, aki műtárgykereskedő. Ő a héten elkezdődött perben azt mondta, hogy fél évszázada kereskedik, de szinte üres a zsebe.

Fosztogató könyvtáros

Van, hogy maga a könyvtáros lop. Egy Vas megyei férfi 336 könyvet és folyóiratot tulajdonított el két év alatt.

Értékük majdnem hétmillió forint volt, de alig több mint egymillióért adott túl rajtuk az interneten.

A vevőknek azt hazudta, hogy örökségből jutott a kiadványokhoz, amikből kiradírozta a könyvtári pecsétet.

Ennek ellentmond az a tény, hogy 60 millió forintos Bentley luxusautóval járt, és volt neki két új terepjárója is. Francia lapinformációk szerint van egy luxusvillája is Magyarországon. Ő 7 évet is kaphat. 

A nyomozók szerint az eltűnt térképek brit és amerikai dílereknél landolhattak, de egyelőre nem találták meg őket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090252_auto_resized.png
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698011
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698011
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698011
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!