Aktuális

45 évvel ezelőtt találtak rá a megerőszakolt tinilány holttestére, mégis csak most tudták meg, ki ő – 18+

Bors

Létrehozva: 2021.09.18.

Közel fél évszázadnak kellett eltelnie, hogy azonosítani tudják a holttestet. Gyilkosának kézre kerítése lesz a következő lépés.

A helyszínelős filmekből és sorozatokból azt hihetnénk, könnyedén azonosítják a szakemberek az áldozatokat – a valóságban azonban sajnos hosszú évek, néha évtizedek telnek el, mire kiderül egy-egy esetben, hogy ki is az, akinek a holttestére rábukkantak.

Így történt ez a woodlawni Jane Doe-ként emlegetett tinilány esetében is, akinek testére 1976. szeptember 12-én bukkantak rá Maryland államban, egy temető közelében, részlegesen egy fehér lepedőbe burkolva. A fiatal lányt megverték, megerőszakolták és megfojtották. Kezét hátrakötözték, szervezetében pedig nagy mennyiségű klórpromazint, egy olyan antipszichotikumot használtak, melyet skizofréniában szenvedő betegeknél alkalmaztak akkoriban.

Évtizedekig kutatták, ki lehet

Noha a holttest felfedezése után azonnal fogmintát és ujjlenyomatot vettek, nem tudták beazonosítani az áldozatot. Az évek alatt több teória is született, ki lehetett ő, legutóbb – 2015-ben – úgy tippelték, Puerto Rico-i vagy kolumbiai lehetett.

45 év után fordult a kocka

A fiatal lány halála után – szinte napra pontosan – 45 évnek kellett eltelnie, hogy új fejleményeket jelentsenek be az ügyben. Szeptember 15-én hozták nyilvánosságra, hogy DNS-tesztek bizonyítják: az áldozat nem volt más, mint a 16 éves Margaret Fetterolf, akinek eltűnését 1975-ben, azaz testének előkerülése előtt egy évvel jelentették be a szülei.

Margaret, mielőtt nyoma veszett, a virginiai Alexandriában élt, ami mindössze egy óra autóútra van attól a helytől, ahonnan előkerült.

A következő lépés: megtalálni a lány gyilkosát vagy gyilkosait. Kétségtelen, hogy nagy feladat lesz, a hatóságok mágis úgy érzik, egy hatalmas lépéssel közelebb kerültek egy közel fél évszázados rejtély megoldásához.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711697113
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089517_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086524_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711697113
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711697113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten