Aktuális

Már három koronavírus-variáns terjed Magyarországon

Bors

Létrehozva: 2021.02.25.

Már három vírusvariánst azonosítottak Magyarországon. A két új mutáns szerencsére nem veszélyesebb, mint az eddig ismert angol, de ezek is extrém gyorsasággal terjednek.

Forrás: Pexels.com

Müller Cecília országos tisztifőorvos beszámolt róla, hogy a közösségi terjedésben lévő brit mutáns mellett két másik variánst is azonosítottak Magyarországon. Az országos tisztifőorvos szerint számos olyan variáns van, amely járványügyi szempontból vagy vakcina szempontból nem okoz nagyfokú eltérést.

Nagy a baj a cseheknél

Csehországban a hírek szerint összeomlás szélére került az egészségügyi ellátó rendszer a mutáció miatt, így Szlovákia után most a csehek is más országok segítségét kérik.
Az egészségügyi kapacitás közel a teljes kimerüléshez. Ez precedens nélküli esemény Csehországban. – Nincs rá semmilyen mód, hogy az eddigi szabályok szerinti ellátást biztosítani tudjuk – fogalmazott borúlátóan a cseh helyettes-egészségügyi miniszter. A cseh kórházakban több mint 6500 koronavírusos beteget kezelnek, akik közül 1329-nek az állapotát súlyosnak minősítették az orvosok. A járvány tavaly márciusi kitörése óta ezek a legmagasabb kórházi adatok és ezek az utóbbi napokban folyamatosan emelkednek. A kór csehországi halálos áldozatainak száma már meghaladta a 19 500-at. Az aktív fertőzöttek száma tovább növekszik, jelenleg a számuk 121 ezer – írta meg az MTI a tárca honlapján kedd reggel közzétett kimutatás alapján.

Gyorsabban terjednek a mutánsok

Mivel a három idehaza is terjedő vírusmutáció képe ijesztően hat, a Bors dr. Rusvai Miklós vírus kutatót kérdezte, az újonnan megjelenő mutánsokról.

A cseh mutáns az angol mutáns egy továbbfejlődött változata, ami elsősorban Szlovákiában és Csehországban terjedt el.

– Ez a mutáció szinte teljesen ugyanaz, mint az angliai mutáns, csak néhány pontban változott meg a genetikai információja, ami nem tette veszélyesebbé – magyarázta a virológus, aki hozzátette, a cseh mutáns, ugyanabba az úgynevezett kládba tartozik virológiai szaknyelvvel, mint az angol.

– A klád egy szakszó, ami rokonsági csoportot jelent. Az angliai kládba tartozik úgy a csehországi, mint a szlovákiai vagy a skóciai mutáns is. Ezeknek a mutánsoknak az eredeti vírushoz hasonlóan gyorsabb a terjedésük, de nem okoznak súlyosabb tüneteket. Egészen egyszerűen arról van szó, hogy ezekben az országokban ez a variáns szorítja ki a korábbi változatot – tette hozzá a szakember.

Mindenre megoldás a vakcina

A három fő koronavírus mutáns továbbra is a brit, a dél-afrikai és a brazil. Közülük még mindig a dél-afrikai okozza a legnagyobb fejtörést.
Egyelőre nincs olyan mutáns, ami ellen egyáltalán nem védene a vakcina, csak 5-10 százalékot le kell vonni az eredeti hatékonyságából. – Egyelőre a dél-afrikai variáns tűnik a legveszélyesebbnek, hisz ennél a változatnál ment át a vírus genetikai információja a legtöbb változáson, így ha valaki ezzel a változattal fertőződik meg a vakcina hatékonysága csökkent lesz – mutatott rá a szakember, aki szerint az afrikai mutáns megjelenése óta egyelőre nincs fenyegetőbb variáns a világon.

– Igazán komoly, új változatról nagyjából egy hónapja nem számoltak be, csak olyan kisebb változásokról, amik egyedileg azonosíthatóvá teszik a vírus variánst – zárta Dr. Rusvai Miklós.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713494710
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713494710
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713494710
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713494710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze