Aktuális

Már az ősember is drogozott?

Bors

Létrehozva: 2021.10.18.

<p>A tudósok azt állítják, hogy kőkori őseink nem vetették meg a hallucinogén növényeket és a később felfedezett barlangrajzaikat is különféle szerek hatása alatt alkották.</p>

A régészek elszenesedett dohánymagokat találtak egy 12 300 évvel ezelőtti településen. A bizonyítékok azt sugallják, hogy a korai ember rendszeresen fogyasztott egy „ördögfű” nevű kannabisz-szerű növényt.

Már korábban is voltak arról sejtéseink, hogy a korai ember használhatott drogokat sőt, Tokiói kutatók pár évvel ezelőtt egy elképesztő kijelentést tettek, amikor is azt állították, hogy az ősember tudatmódosító szereket fogyasztott el és ennek hatása alatt készültek a barlangrajzok.

A tudósok azért jutottak erre a bizarr következtetésre, mert felfedezték, hogy a rajzok során használt geometriai minták vonalai nagyon hasonlítanak a drogosok által készített művekre.

-A világszerte megtalálható, 40 ezer évet felölelő barlangrajzok mind hasonló jegyeket viselnek magukon, függetlenül a körülményektől és a művészek személyétől- nyilatkozták.

A három tudós, Tom Froese, Alexander Woodward és Takashi Ikegami a kutatásaikból tanulmányt készített, amelyet a Adaptive Behaviour folyóiratban jelentettek meg.

Ebben arról írnak, hogy szerintük az ősemberek direkt fogyasztották ezeket a szereket, hogy"magasabb" értelmezéssel ruházzák fel víziójukat, így a rajzokon nem a környezetükben lévő világot örökítették meg, hanem a drogos hallucinációkat.

Korábban azt hitték, hogy a dohányzás és így, a különböző narkotikumok ilyetén történő fogyasztása az ókori görögöknél kezdődött 2500 évvel ezelőtt, de a mostani felfedezés rácáfolni látszik erre.

A tudósok szerint lehetséges, hogy ez a növény segített nekik kicsit lelazulni egy nehéz nap után egy olyan veszélyes világban, amelyet óriási madarak és medvék laktak és ahol a mindennapos túlélés iszonyatos stresszt jelenthetett számukra.

Az Utah -i feltárás, - ahol a megégett magvakat találták,- messze van attól a helytől, ahol ez a dohányféle termett. Ez arra utal, hogy ez volt az egyik első növény, amelyet termesztettünk és magunkkal hordtunk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713507012
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713507012
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713507012
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713507012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült