Aktuális

Már a gallyszedést is büntetik

Zs.V. 

Létrehozva: 2018.10.31.

Aki még nem szerezte be a tűzrevalót, még megteheti, hiszen fa még akad. De nem mindegy, hogy honnan rendeljük a tűzifát.

Sokakat már átvertek

Nem véletlenül vette kezébe az irányítást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és készített egy adatbázist a biztonságos tűzifa-vásárlási lehetőségekről, ugyanis sok bejelentés érkezett hozzájuk amiatt, hogy nem a rendelt fát kapták meg, vagy rosszabb esetben meg sem kapták a vásárlók. – Elsősorban a fogyasztóvédelemhez kell fordulni, ha valami nincs rendben a  vásárolt tűzifával, mivel a Nébih a kereskedőket ellenőrzi – magyarázta dr. Nagy Dániel, a hivatal erdészeti igazgatóságának igazgatóhelyettese.

Melyiket vegyük?

Bükk: ha megfelelően kiszáradt, akkor nagyon jól fűtő fa, főleg kandallóba kiváló.
Tölgy: az egyik legjobban használható fajta, jól hasítható.
Akác: nedves állapotban is viszonylag jól ég, mivel kevés nedvességet tartalmaz.
Nyír: fehér kérge miatt inkább dekoratív, mint hasznos, nincs kimagasló fűtőértéke.

– Azt javasoljuk, hogy ha van a közelben erdőgazdálkodó, akkor tőle, közvetlenül a termelőtől vásároljunk, mivel így megbízhatóbb. Ha a szállítást is beleszámoljuk az árba, akkor olcsóbb is így, mint nagy távolságról, vagy akár az internetről rendelni. Ha kereskedőtől vásárolunk, a Nébih oldalán EUTR kereső menüpontban ellenőrizhetjük a biztonságos, hivatalosan működő kereskedők adatait, és a problémás hirdetésekről is találhatunk egy nyilvántartást – mondta el az igazgatóhelyettes.

A számla önmagában nem elég

– Összesen három dokumentumot kell kapnunk minden hivatalosan működő faárustól. Az egyik a számla vagy nyugta, a másik a szállítójegy, amelyen fel kell tüntetni az értékesített tűzifa fajtáját és pontos mennyiségét tömör köb­méterben. Emellett kell kapni egy úgynevezett tűzifa-vásárlási tájékoztatót, amelyben a fa mennyiségével és minőségével kapcsolatos információk vannak. Utóbbi tartalmát a Nébih írja elő – figyelmeztetett dr. Nagy, majd hozzátette, hogy ha valaki mázsára vásárolja a fát, akkor még plusz­ban egy úgynevezett mázsajegyet is kapnia kell. Ez tartalmazza, hogy a kereskedő hol má­zsálta le az árut. E dokumentum azért fontos, mert sokan úgy ad­nak el tömegre fát, hogy az le sincs mérve. Ha nem kapjuk meg ezeket a papírokat a vásárlásnál, akkor valószínűleg az eladó nem tudja bizonyítani a fa eredetét, tehát nagy eséllyel illegális fakitermelésből származik az áru.

Drágább, mint korábban

Ahogy minden más termék előállításánál, úgy itt is figyelembe kell venni a kitermelés díját, a munkavállalók fizetését, és a szállítást is, emiatt elképzelhető, hogy az árak is helyenként kismértékben feljebb mennek. Sőt ha messzebbről szerezzük be az égetnivalót, akkor már eleve számolnunk kell a szállítás költségével is. A jó hír viszont, hogy a szakértő szerint van elég fa, így aki még nem rendezte le a téli tüzelőt, az hozzáfoghat most is. Arra azonban mindig felhívják a figyelmet, hogy jobb, ha már egy-két évvel a tüzelés előtt megrendeljük a fát, hogy az veszítsen a nedvességéből, mivel a száraz fával sokkal hatékonyabban tudjuk befűteni az egész lakást.

Gyűjtögetésért fizetünk

Ha valaki erdőből engedély nélkül fát vág ki, akkor az bűncselekménynek minősül, ha gallyat szed, akkor az erdővédelmi közigazgatási szankciót von maga után. Ezt súlyosbítja, ha természetvédelmi területről szedjük az ágakat. Ez esetben természetvédelmi bírságot kaphatunk. Minden esetben az összeg pár ezer forinttól akár több százezer forintig is terjedhet. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139714_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen BL-dráma: itt az újabb Real-csoda

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713404409
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713404409
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137744_auto_resized.jpg
astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713404409
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713404409
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134587_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kezdi elveszíteni a harcot” – Meghan egyre jobban retteg, ettől fél a legjobban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713404409
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni