Aktuális

Tizennégy év kellett, hogy feldolgozza a gyászt: ezt csinálja most Maddie McCann anyukája

Bors

Létrehozva: 2021.09.21.

<p>Kate háziorvosként dolgozott, amikor Madeleine McCann 2007-ben eltűnt.</p>

Forrás: Reuters

Tizennégy év kellett ahhoz, hogy Kate McCann képes legyen feldogozni azt, amit igazán még a világnak sem sikerült, vagyis, hogy kislánya, Maddie 2007-ben nyomtalanul eltűnt Portugáliában, és minden valószínűség szerint meg is halt. A szülőket nemcsak a tündéri kislány eltűnésével cibálta meg az élet, évekig nyomoztak utánuk is, azt gondolván, ők tüntették el a saját kislányukat.

A borzalmas esetben még a tavalyi év is rengeteg fordulatot tartogatott. A kislányt egyrészt júniusban hivatalosan is halottá nyilvánították úgy, hogy holtteste sosem került elő, másrészt pedig elfogtak egy feltételezett elkövetőt, Christian Brücknert. Bár nyilvánvalóan ez a két részlet sem túl kedvező, mégis úgy tűnik, a gyászoló anyukának, Kate-nek segítettek feldolgozni a traumát.

A Daily Mail ugyanis megtudta, a 14 éve nem dolgozó édesanya újra munkába állt, ráadásul egy koronavírus-osztályon, a frontvonalban teljesít szolgálatot. Kate háziorvosként dolgozott kislánya eltűnése előtt, a család egyik barátja szerint pedig nagy segítség neki a lelki felépülésben, hogy a legkiszolgáltatottabb sorsú betegeken segíthet.

Kate a leicesteri kórházban állt szolgálata, ahol férje, Garry is dolgozik kardiológusként.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713579309
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145086_auto_resized.png
hirtv.hu

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba! + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713579309
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713579309
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713579309
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól