Aktuális

Ma áll bírája elé a lőrinci kettős gyilkos

Bors

Létrehozva: 2020.10.29.

Időnként zombiként bolyongott, és a környéken lakók szerint gyógyszert is szedett a pestszentlőrinci késes gyilkos, P. Sándor. A férfi előzetes letartóztatásáról ma dönt a bíróság.

Forrás: Thinkstock

Mint azt a Bors megírta:

valóságos vérfürdőt rendezett a 40 éves Sándor a Mikszáth Kálmán utcai lakótelep egyik lakásában:

halálra szúrta édesanyját, Ibolyát és nevelőapját, Mártont is. Ezután egy darabig a két holttest mellett üldögélt, majd mikor magához tért, kihívta a rendőröket. 

A ház lakói a tragédia harmadnapján is elborzadva beszéltek a történtekről:

– Sejtettük, hogy Sanyival valami nincs rendben, sokszor ugyanis valóságos zombiként bolyongott a lakótelepen, mintha csak egy más világban járna.

Azt is suttogták, hogy gyógyszereket szed, de persze az anyjáék erről sosem beszéltek

– mondta egy ott lakó asszony. 

A kettős gyilkosság gyanúsítottja azóta beismerő vallomást tett, azonban a Bors értesült, hogy részletesen nem volt hajlandó mesélni szörnyű tettének okairól, így még mindig nem tisztázott, miért támadt rá anyjára és nevelőapjára.

– Sosem emelt volna kezet Ibolyára, sem a nevelőapjára, nagyon szerették egymást. Persze néha összeszólalkoztak azon, hogy Ibolya könyörgött Sanyinak, hogy dolgozzon, de nagyobb veszekedés ebből sem lett soha – magyarázta a Borsnak a házban lakó asszony. 

Nevelőapjának az édesanyja is a házban lakott. Az idős asszonyt a rokonok azonnal magukhoz költöztették:

– Szegény, bele sem merünk gondolni, mit élhet most át, féltjük is, hiszen már nem fiatal. Imádta a fiát, nem véletlenül laktak ilyen közel egymáshoz, Márton is nagyon jó ember volt, szörnyű, hogy így kellett meghalnia – sajnálkozott egy másik ott lakó nő. 

P. Sándor sorsáról a mai napon döntenek, a férfit több ember ellen elkövetett ember-öléssel gyanúsítják, az ügyészség kérvényezte a letartóztatását.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713513310
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143028_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Lőw Zsolt a Mandinernek elárulta, jön-e Újpestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713513310
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713513310
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713513310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült