Aktuális

Brutális hajsza az M1-esen: Több tucat migránssal a fedélzetén csapódott fának egy kisbusz

Bors

Létrehozva: 2021.09.28.

A balesetben sokan megsérültek, őket kórházba kellett szállítani.

Forrás: police.hu

Hétfő este hét óra körül akartak ellenőrizni a rendőrök egy osztrák rendszámú gépkocsit az M1-es autópályán, Abda térségében – olvasható a police.hu-n. Mint írják, a jármű vezetője menekülni próbált, majd Abda külterületén egy fának hajtott. A járőrök

a 20 éves szerb sofőrön kívül további harmincegy, magát szír állampolgárnak valló személyt – köztük nőket és gyermekeket – találtak az autóban.

A külföldi utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni, közülük a baleset miatt többen megsérültek.

A sérülteket a mentők kórházba vitték, ellátásukat és meghallgatásukat követően társaikkal együtt – a hatályos magyar jogszabályok értelmében – visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A gépkocsi vezetőjét elfogták, előállítása a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra jelenleg folyamatban van. Ellene a nyomozók embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítanak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713543315
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133435_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713543315
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713543315
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713543315
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot