Aktuális

Bíróság elé állt a Dózsa György úti gázoló - M. Richárd: Közvetlen életveszélyes állapotban vagyok!

Bors

Létrehozva: 2021.06.18.

Ismét bíróság elé állt a Dózsa György úti gázoló néven híressé vált M. Richárd. A férfi feltűnően összezuhant a rácsok mögött.

Forrás: Bors

Vezetőszáron, maszkos férfiak kíséretében, feltűnően összezuhant testalkattal, de elegáns, fekete ingben lépett a tárgyalóterembe, M. Richárd. Ismeretes, a férfi 2017 május 15-én jogosítvány nélkül, közel 110 kilométeres sebességgel hajtott a Dózsa György úton, ahol összeütközött a szabálytalanul elékanyarodó Citroennel, amit belelökött egy trolimegállóba. A sofőr életveszélyesen megsérült, két várakozó pedig meghalt. A férfit később 4 év fogházra ítélték, és örökre bevonták a jogosítványát, ugyanis egy korábbi szakértői vélemény szerint a férfi személyisége alkalmatlan a vezetésre. 

Ez azonban nem gátolta meg abban, hogy vezessen: többször elkapták engedély nélküli vezetésért, egyszer illegális szilveszteri bulit rendezett, később pedig egy újpalotai konditeremben bukkantak rá a járványügyi lezárások közepette. 

Az elmeszakértő szerint alkalmatlan a vezetésre

M. Richárd védője az elsőfokú ítélet jelentős csökkentését kérvényezte, míg az ügyben szereplő másik vádlott, a Citroent vezető N. József és védője felmentésért fellebbezett. Dr. Jován László, Richárd ügyvédje a tényállás téves megállapítása, szakértői kompetencia hiánya és bizonyítékok jogellenes beszerzése miatt kért jogorvoslatot, míg az ügyész Richárd esetében súlyosbításért fellebbezett. Az ügyvéd kiemelte azt is, hogy szerinte az elsőfokú bíróság nem volt tekintettel arra, hogy Richárd börtöntűrő képessége egyenlő a nullával, emellett gyógyíthatatlan vesebetegségben is szenved. 

Családja kísérte el Richárdot

Tárgyalása kezdetén Dr. Nyakas Györgyi bírónő megengedte volna, hogy levegyék a férfi bilincsét, ám ekkor egy őt kísérő maszkos-fegyveres őr előlépett, és megtiltotta ezt. Richárd, akit több rokona is elkísért a perre, ezután szűkszavúan válaszolt a bírónő kérdéseire, és nehezményezte, hogy magánzárkába került, és úgy kezelik, mint egy gyilkost: 

Az orvosi ellátásom nincs megfelelően biztosítva.Ezzel a médiacirkusszal milyen módon lehetne megcsinálni, hogy orvostól orvosig menjek? - kérdezte a bírónőtől. 

- Túl van ez lihegve. Tudom, hogy az első fokú ítéletben fogházra ítéltek, de most legszigorúbb körülmények közt, magánzárkában vagyok, bilincsben. Tisztában vagyok a szabályokkal, de azt gondolom, soha nem vontam ki magam a felelősség alól, amit kirónak, leülöm. De ami történik velem, a média hatására, egészségügyi károkat szenvedek. Két orvosszakértő megállapította, hogy közvetlen életveszélyes állapotban vagyok - tette hozzá. 

Őszintén sajnálom, ami történt, ha lehetne, visszaforgatnám az időt. De azt gondolom, az életem nem kéne kockára tenni - mondta. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086208_auto_resized.png
origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711619413
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089479_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Átadták a Televíziós Újságírók Díját, Lékai-Kiss Ramóna is elismeréssel távozott – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088510_auto_resized.png
hirtv.hu

Már a nyolcadik vádlott is előzetes letartóztatásban van a moszkvai merénylet miatt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711619413
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711619413
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska