Aktuális

Hihetetlen: egy év alatt ötször nyert a lottón, de a rengeteg pénz teljesen tönkretette az életét

Bors

Létrehozva: 2021.05.10.

A 47 éves férfinak a szerencsesorozat után minden elromlott az életében: megjárta a börtönt, beteg lett és mindenki elhagyta.

Forrás: youtube

Carlo Massetti igazán mázlistának tűnt, hiszen két kisebb nyeremény után alig három hónap alatt háromszor húzták ki a számait, így összesen 2,5 millió ausztrál dollár (575 millió Ft) ütötte a markát. Mindez 2012-ben történt, és érthetően sokan irigykedtek rá.

gyorsan elhagyta a szerencséje

A férfi elárulta, hogy időközben megjárta a börtönt, mentális betegségben szenvedett, elhagyta a párja, és számos közeli barátja is hátat fordított neki. Vagyis a hirtelen jött gazdagság végül teljesen tönkretette az életét.

Kitalált erőszak?

2018-ban azért kellett bíróság elé állnia, mert a volt barátnője, Danielle Prebble azzal vádolta, hogy bántalmazta őt, miután szakítottak.

Carlo állítása szerint az előzetes letartóztatásban aztán úgy bántak vele, mint a kutyával, mondván, hogy ő csak egy gazdag f.sz, aki azt hiszi, bármit megengedhet magának.

Megjártam a poklot, még soha nem éreztem magam ennyire megaláva – mondta el később Carlo a New Zealand Heraldnak.

Miután a nő nem jelent meg a bíróság előtt, ejtették Massetti ellen a vádakat, ám súlyos depresszióba esett és poszttraumás stresszt diagnosztizáltak nála. Ez pedig csak tetézte az eleve bipoláris zavarral küzdő férfi szenvedését.

Haszonleső barátok

S végül az sem segített rajta, hogy minden korábbi barátja pénzt akart kunyerálni tőle.

Úgy döntöttem, egyetlen centet sem adok a barátoknak, mert ne a pénzemért legyenek mellettem – mondta Carlo, ám arra talán nem számított, hogy szinte mindenki hátat fordít neki.

Most Sydneyben él, próbál új életet kezdeni, és valószínűleg messze elkerüli a lottózókat…

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713486908
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138652_auto_resized.png
metropol.hu

Szégyen: Karácsony Gergely az első főpolgármester, aki azzal kampányol, hogy végre takaríttat...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142390_auto_resized.png
hirtv.hu

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713486908
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713486908
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713486908
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze