Aktuális

Előkerült a gyerekgyilkos anya utolsó levele – Ezt írta benne a kisfiával Olaszországban végző Katalin

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.10.28.

Érzelemes levélben fordult egy olasz segélyszervezethez a számára kedvezőtlen bírói végzés előtti napon a gyermekét Olaszországban meggyilkoló magyar nő. B. Katalin sejthette, hogy elveszik tőle a gyermekét, és már a döntés előtt tervezni kezdte szökését a pici Alexszel.

Továbbra is ártatlannak vallja magát az olasz bíróságon az a B. Katalin, aki a vád szerint több késszúrással kioltotta kétéves kisfia, Alex életét. Az egykori pornószínésznő kapcsolata már akkor sem volt igazán tökéletes az élettársával, Juhász Norberttel, amikor néhány hónapos együttélésük után a közös gyermekük megfogant. Nem sokkal Alex születése után a viszonyuk végleg megromlott, és kölcsönösen alkalmatlannak tartották egymást a gyermeknevelésre.

 „Segítsenek nekem és a fiamnak”

A bíróság szeptember 25-én meghozott végzése értelmében B. Katalinnak azonnal át kellett volna adnia Alexet az édesapának, de ő ezt nem tette meg, inkább a kisfiúval együtt Olaszországba utazott. A Bors megtudta: az anya nem hirtelen ötlettől vezérelve vitte magával gyermekét külföldre. Ez a tény abból is világosan kiderül, hogy a bírói döntés kihirdetése előtti napon, szeptember 24-én levelet írt egy olasz, bolognai tartományi, bántalmazott- és egyéb erőszakot elszenvedett nőket segítő szervezetnek.

”Segítenek a fiamnak és nekem? Köszönöm szépen! A fiam nagyon kedves, édes, mosolygós és ügyes, de hiperaktív. A születése óta én vigyázok rá.” - állt a Help Line szolgálatnak írt az emailben.

A levél végül a nyomozókhoz is eljutott.

Inkább bujkálni kezdett

Mint kiderült, Katalin Olaszországban egy vallási szervezettől is megpróbált segítséget kérni, de miután a római magyar nagykövetség egy dolgozója közölte vele, hogy úgyis hazaküldik, inkább bujkálni kezdett. A nő egyik ismerőse a Borsnak elmondta: az utolsók között beszélt Katalinnal. Erre a gyilksság napján, október 1-jén került sor.

- Elmondta, hogy két napja nem evett egy árva falatot sem, de a kisfiát ellátja. Nagyon elkeseredett volt, de arra nem számítottam, hogy alig egy órával később végez Alexszel, majd a holttestét egy élelmiszer-áruház pénztári futószalagjára fekteti.

Csak erősödik az apa fájdalma

Juhász Norbert, a meggyilkolt fiú édesapja egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy Katalin már korábban szervezni kezdte a szökését.

- Mindenfélét összeirkált, és mindenkitől megpróbált segítséget kérni. Tudom, hogy azt terjesztette rólam, hogy bántalmazó vagyok és a gyereket sem vagyok képes ellátni, de ezekből egy szó sem igaz – mondta a gyászoló férfi, aki már egyébként a kis Alex temetését szervezi.

- A fájdalmam a napok múlásával nem enyhül, inkább erősödik. Keresem a kérdésekre a válaszokat, de csak még több kérdés jut az eszembe. Nem lesz már olyan az életem, mint amikor élt a kisfiam – magyarázta Norbert, aki érthetetlennek tartja, hogy miért nem került fel Katalin és Alex hamarabb a körözöttek nemzetközi listájára. Magyarországon ugyanis elfogatóparancs volt ellene érvényben, miután nem jelentkezett az apánál. A férfi ugyanis úgy tudja, hogy volt párját kétszer is igazoltatták az olasz rendőrök, de mindent rendben találtak vele. Még azt is, hogy találtak nála egy kést, amit Katalin azzal magyarázott, hogy meg kell magát védenie a bevándorlóktól.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713480012
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713480012
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713480012
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713480012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze