Aktuális

"Levágom a fejed, kiírtom a családod!" - üvöltötte a miskolci férfi szamurájkarddal hadonászva

Bors

Létrehozva: 2017.06.25.

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt indít büntetőeljárást hétfőn a Miskolci Törvényszék. Az ügyben összesen három embert gyanúsítanak. A vádirat szerint egy férfi szóváltásba keveredett egy ismerősével annak lakóingatlanja előtt. Minderre egy korábbi konfliktus miatt került sor, amely miatt életveszélyesen megfenyegette. Azt kiabálta neki: „most gyere ki, mutasd meg, milyen ember vagy, levágom a fejedet, kiírtom a családod!”

A fenyegető ráadásul egy 74 centi pengehosszúságú szamurájkardot is tartott a kezében, így védekezés gyanánt a másik férfi is elővett egy vasrudat. Végül úgy döntöttek, hogy eldobják a fegyvereket, és ököllel esnek egymásnak.

Miután földre kerültek, megjelent az ingatlantulajdonos fia, aki többször is mellkason rúgta a fenyegetőző férfit. Utóbbinál életveszélyesnek minősülő légmell alakult ki, míg az ingatlantulajdonos megúszta 8 napon belül gyógyuló sérülésekkel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143037_auto_resized.jpg
origo.hu

Az F1 Kínai Nagydíj szabadedzése élőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713509111
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138144_auto_resized.png
hirtv.hu

Számos beruházás indulhat Baranya vármegyében + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713509111
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713509111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713509111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143071_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült