Aktuális

Szúrt az oldala, lesújtó diagnózist kapott a 16 éves fiú

Bors

Létrehozva: 2021.10.16.

Fiatal kora ellenére már kétszer is meg kellett küzdeni a halálos betegséggel egy kamasz fiúnak.

A hétéves kis Freddie az egyik éjszaka fura, bizsergető érzésre ébredt fel. A családja teljesen ledöbbent, amikor rájöttek, hogy alvás közben rohamai vannak. Ekkor már sejtették, hogy valami komoly baja lehet. 

Az Észak-Yorkshire-ben élő Freddie Parsonst hamarosan agydaganattal diagnosztizálták, de az orvosoknak köszönhetően sikerült legyőznie a halálos betegséget. 

Ám a most már 16 éves fiú újabb sokkoló tünetet észlelt magán: tűszúrásokat érzett a jobb oldalán. Amikor elmentek az orvoshoz, hogy kiderüljön, mi lehet az új panasz forrása, egy pillanat alatt omlottak össze a világuk. A doktorok közölték, nagyon ritkán történik hasonló, de kiújult az agydaganata – számolt be az esetről a Mirror.

Az orvosok azonnal cselekedtek. Néhány héttel a diagnózis felállítása után visszahívták Freddie-t, aki egy kilencórás műtéten esett át, hogy eltávolítsák, amennyit csak tudtak a daganatból.

– Évente MRI-vizsgálatokra megyünk, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy nem nő vissza, de fennáll annak a lehetősége, hogy ez egy visszatérő dolog lesz, amivel elég nehéz megküzdenie. Néha elég nagy kihívást jelent, de Freddie mindig lenyűgöz minket – tette hozzá a kamasz édesanyja.

A tini egyébként nemrégiben 4000 fontot (1,6 millió forintot) gyűjtött össze azzal, hogy egy hónapon keresztül minden nap biciklizett. Összesen 402 kilométert tekert, az összegyűjtött pénzt pedig az Alder Hey Kórháznak adományozta, ahol kétszer is megmentették az életét. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713589811
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145750_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hiába volt előválasztás Hegyvidéken, a DK keresztbe tesz a Kutyapártnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713589811
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713589811
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713589811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól