Lelki nyomás alatt törnek meg a gyilkosok

A Szita Bence meggyilkolásával gyanúsított P. Erikát egyszerre két rendőr bombázta azzal, milyen ellentmondások vannak a vallomásában – írtuk meg tegnap.Az asszonyt imádott fia említése is érzékenyen érintette. Végül ő árulta el, hol van Bence holtteste.

Lapunk ennek kapcsán több, gyilkossági ügyeken dolgozó nyomozót megkeresett, milyen módszereik vannak a beismerő vallomás kicsikarására. Nem szívesen nyilatkoztak. Néhányan azonban kivételt tettek, olyan ügyekről beszélve, amiket már lezártak.

Hiúsága áldozata lett

– Több mint egy évig dolgoztunk Cegléden egy kollégámmal egy gyilkossági ügyön a kilencvenes évek elején. Egy helyi jómódú vállalkozót, a város kiskirályát, P. Jánost ölték meg – nyilatkozta lapunknak Doszpot Péter egykori gyilkossági főzsaru. – Tudtuk, hogy a gyilkos fejbe lőtte a férfit, aki egy a kisbuszban ült. Ezután egy szénakazalba tolta, és felgyújtotta az áldozatot.

A nyomozás közben megismertem a legjobb barátját, P. Lászlót, aki hozzám hasonlóan rajongott a küzdősportokért. Viszonylag sok idôt töltöttem vele. Hónapok óta minden eredmény nélkül nyomoztunk, amikor egy ízben P. László váratlanul megkérdezte, hogy megtaláltuk-e már a barátja gyilkosát. Azt válaszoltam: „Lövésünk sincs, teljesen a sötétben tapogatózunk.” Abban a pillanatban P. László nagyképű, lesajnáló mosollyal az arcán azt mondta: „Csalódtam bennetek, azt hittem, hogy ti jobbak vagytok, mint más zsaruk!”

Ez volt az a pillanat, amikor Doszpot rájött, hogy P. János gyilkosa ül vele szemben. Nem sokkal később a rendőrök megtalálták azt az aranyművest, aki emlékezett rá, hogy a gyilkosság után néhány nappal P. László egyik rokona törtaranyként adott be hozzájuk több ékszert, köztük egy nyakláncot is. Erről bebizonyosodott, hogy az áldozaton volt, amikor elkövették a gyilkosságot. P. László hirtelen felindulásból, egy üzleti vita közben ölte meg P. Jánost.

– Amikor elfogtuk ôt, azt mondta, ott, azon a beszélgetésen látta az arcomon, hogy rájöttem: ő a gyilkos – emlékezett Doszpot.

Jónak akart tűnni

F. Tímea Fekete Angyalként híresült el. A nővért 11 év fegyházra ítélte a bíróság, mert legkevesebb nyolc beteget küldött a halálba a fővárosi Nyírő Gyula Kórházban. A lány 2001. február 25-én egy általa írott beismerő vallomásban tárta fel, miként segítette át a túlvilágra az idős, menthetetlen betegeket. Az ügyben Herczegné Balogh Katalin volt a vizsgáló, aki egy riportkönyvben fedte fel az ügy részleteit.

– Tímea vágyott a megértő beszélgetésekre, hogy elismerjék, befogadják. Miután valamennyire feloldódott, elkezdtük átvenni az eseteket. Közösen döntöttünk az eset kifejezés mellett. Nagyon óvatosan kell bánni az „öl”, „gyilkol” szavakkal, mert sokan visszahőkölnek, ha ki kell mondaniuk, még akkor is, ha valóban megöltek valakit… Könnyebb, ha érzésekről kell beszélni, nem csupán a száraz tényekről, a tények ugyanis elhelyezik a történetet időben és térben. Helyette inkább a történtekhez való viszonyulást részletezzük, és aztán ebből kialakul valami. A legvégén lehet, hogy az illető már ki tudja mondani azt, hogy mit tett. „A gyógyszereket intravénásan azért adtam be, mert sajnáltam ezeket a betegeket, és meg akartam könnyíteni a halálukat, hogy ne szenvedjenek” – mondta például Tímea, ezzel be is ismerve a gyilkosságokat.

Azt hitte, már tudják

Komoly sajtóvisszhangja volt annak is, amikor az édesanyja, Soproni Ágnes színésznő megölésével gyanúsított Petróczi András fél évvel a gyilkosság után megtört.
– Megbeszéltük, hogy ugyanaznap visszük be a Teve utcába Soproni Ágnes fiát, a barátját, L. Zsoltot és baráti társaságuk azon tagjait, akikről sejtettük, hogy tudnak valamit. Petróczi Andrást hoztuk be utoljára. Látta a folyosón a bűntársát, L. Zsoltot és azokat a lányokat, akik tudtak róla, hogy hónapokig bérgyilkost keresett az anyja megölésére. Az egyik lány sírt. Ekkorra már sok ­in­for­má­ció­val rendelkeztünk arról, hogyan történhetett a gyilkosság – nyilatkozta az ügy felderítését követően Petőfi Attila, aki akkor a BRFK életvédelmi és rablási osztályát vezette.

– Egyórás kihallgatás után Soproni Ágnes fia beismerő vallomást tett. Petróczi András már a folyosón látottakból azt gondolhatta, a többiek beszéltek a gyilkosságról, a kollégám pedig olyan taktikusan kérdezett, hogy a fiú azt hitte, mindent tud.

Milyen ember ön?

– Kontaktusteremtő, tájékozódó beszélgetéssel indult – kezdi dr. Orosházi Józsefné, az a kriminálpszichológus, akinek a százhalombattai rém, Balogh Lajos meglepetésszerűen négy lány meggyilkolását ismerte be, mielőtt rákapcsolták volna a poligráfos vizsgálathoz az érzékelőket. – Azt kértem: „Mutassa be magát egy kicsit. Milyen ember is ön?” Valószínűleg Balogh többször feltehette magának ezt a kérdést, mert nagyon mélyen érintette. Sírva fakadt. Erre én azt mondtam: „Maga tele van feszültséggel, talán ki kellene nyitni a szelepet.” Ekkor már azt válaszolta, hogy megspórolhatjuk a hazugságvizsgálatot. Megkérdeztem: „Ebből arra következtethetek, hogy köze van a százhalombattai gyilkosságokhoz?” Azt felelte: „Igen, sőt többhöz.” Én azt mondom, amikor egy gyilkossággal gyanúsított embert vizsgálok, hogy nem tudom elfogadni, amit tett, de szeretném megérteni.

Meggyőződésem, hogy akár rendőr, akár pszichológus előtt tesz egy gyilkos beismerő vallomást, akkor nyílik meg, ha az, aki vele szemben ül, elhiteti, hogy tényleg kíváncsi arra az útra, ami a tettéig vezetett, valóban meg akarja érteni az indítékait. Ha a másik érzi, hogy figyelek rá, vele együtt gondolkodom, megkönnyebbülést jelent a számára, amikor azt mondja: igen, én voltam, én öltem meg.