Aktuális

Legyőzte a koronavírust, néhány nap múlva kivégezték

Bors

Létrehozva: 2021.01.15.

Corey Johnson hétszeres gyilkosság miatt volt a halálsoron, amikor a börtönben elkapta a koronavírust. Miután sikeresen legyőzte a fertőzést, kivégezték.

Forrás: police

Az amerikai Corey Johnsont hét brutális és hidegvérű gyilkosság miatt ítélték halálra szövetségi szinten, melyeket 1992-ben követett el.

hidegvérrel gyilkolt

Többek között fejbe lőtt egy rivális drogdílert, majd egy nőt, aki nem fizette ki neki a kábítószert amit hitelre várásolt tőle, illetve egy bandatagot is agyonlőtt, mert azt feltételezte róla, hogy a zsaruknak dolgozik. 

Az utcán mindig a könnyebb utat választottam, vak és ostoba voltam – nyilatkozta korábban az elitélt, aki bocsánatot is kért áldozatai családtagjaitól. 

Johnsont múlt hónapban diagnosztizálták koronavírussal, amit a börtönben kapott el. Panaszai azóta enyhültek és orvosai szerint már a gyógyulás útjára lépett, ám azóta is érezte a betegség hosszan tartó tüneteit magán. 

Elégtételt éreznek a hozzátartozók

Néhány nappal azután, hogy a tesztje negatív lett, végrehajtották rajta az ítéletet annak ellenére, hogy ügyvédje szerint a fertőzés miatt a méreginjekció sokkal nagyobb fájdalmat okozhat az átlagosnál. A bíróságok most azért igyekeznek minden szövetségi halálos ítéletet végrehajtani, mert január 20-a után ennek törvényei megváltozhatnak. 

Corey Johnson az utolsó szó jogán nem kívánt mondani semmit, de végül családtagjainak halkan odasúgta, hogy szereti őket. 

Johnzon áldoazatinak rokonai úgy érzik, kegyetlenül meggyilkolt szeretteiknek végre igazságot szolgáltattak, és végre megnyugodhatnak. 

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713564911
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713564911
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713564911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713564911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól