Aktuális

Lecsapott a hálapénzkommandó: Ingyenes kezelésért kért pénzt a főnővér

D. G.

Létrehozva: 2021.08.05.

Egy idős nő hozzátartozóitól vett el pénzt az egyik fővárosi kórház főnővére olyan kezelésért, amit egyébként a tb finanszíroz. A 45 éves egészségügyi alkalmazott ellen vesztegetés miatt nyomoznak.

Forrás: Bors

Január 1-jétől tilos hálapénzt adni és elfogadni a magyar egészségügyben, aki ezt megszegi, bűncselekményt követ el, maximum 8 ezer forintnyi ajándékkal lehet meglepni a dokikat. A nyomozók csapdát állítanak a gyanús célszemély ellen, ha arra van szükség, még álruhába is bújnak.

A rendőrség közleménye szerint most egy főnővérrel szemben merült fel a vesztegetés gyanúja.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy fővárosi kórház főápolója hozzátartozóktól pénzt vett át egy idős asszony egyhavi – a társadalombiztosítás keretében a beteg számára egyébként ingyenes – kezeléséért. A 45 éves főnővért a bu­dapesti rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, a nő nem tett vallomást.

A közelmúltban egyébként két eljárást is lefolytattak bejelentés után.

Egy megbukott vidéki sport­orvos 40 ezer forintért adott 7 élsportolónak versenyengedélyt anélkül, hogy megjelent volna személyesen a rendelőjében – mesélte a Borsnak Váradi Piroska, a főosztály vezetője.

Megbukott a megbízhatósági teszten, vesztegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt megtettük a feljelentést az illetékes rendőr-főkapitányságon. Ha bebizonyosodik a bűnössége, akár öt évet is kaphat. Egy másik esetben a beépített kolléga által felajánlott pénzt visszautasította az orvos, átment a teszten!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711665913
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711665913
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711665913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei