Aktuális

Patrícia a legboldogabb angyal lehet a mennyországban: kislánya szívét ültették az apuka mellkasába

Bors

Létrehozva: 2021.09.19.

<p>Hátborzongatóan szép sztori még a tragédiával együtt is.</p>

Forrás: Northfoto

Nagyjából huszonöt éve már, hogy Chester Szuber új szívet kapott, megható története mégis mostanában járja, vagyis járja be újra a világsajtót. A most a 80-as éveiben járó férfi 32 éves volt, amikor először szívrohamot kapott, később pedig több bypass-műtéten is átesett. A harmadik operációt azonban már be sem tudták fejezni, mert a műtőasztalon kapott ismét szívinfarktust. Mivel a szíve borzasztóan ramaty állapotban volt, felkerült a szervtranszplantációs várólistára. Végül 4 évvel később, 56 évesen kapott új szívet.

A tragikus nap

A férfi még ma is elsírja magát, ha arra a napra gondol, amikor esélyt kapott egy új életre, ugyanis ez az a nap is, amikor elvesztette a kisebbik lányát, Patríciát. A nővérkének tanuló lány autóbalesetben vesztette életét 22 évesen, és mivel még korábban feliratkozott a listára, szervei a halála után új reményt adhattak az életre. Például a saját édesapjának, akiben attól a tragikus naptól kezdve lánya szíve dobog tovább.

– Hajnalban csörgött a telefon, a feleségem vette fel. Azt hittem, téves hívás, még mondtam is neki, hogy ne is vegye fel. Aztán átadta a telefont és egy hang azt mondta, hogy Patti autóbalesetet szenvedett és a sérülései olyan súlyosak, hogy nagy valószínűséggel meg fog halni. Ez a legrosszabb, amit csak egy szülő átélhet. Megkérdeztem a feleségem, hogy megmondjuk-e az orvosoknak, hogy Patti a halála esetére felajánlotta a szerveit, de mindketten tudtuk, hogy szólnunk kell erről – mesélte a férfi, aki arra kérte az orvosokat, tegyenek meg mindent a lányáért, ami csak orvosilag lehetséges, ha pedig nem sikerül, teljesítsék a kívánságát, hogy szervdonor lehessen.

Súlyos döntést hoztak meg

A szülők a telefon után azonnal csomagoltak és elindultak a knoxville-i kórházba, ahol Pattit végül agyhalottá nyilvánították. Aláírtak pár formanyomtatványt, amiben ők is engedélyezték hivatalosan a szervadományozást. Majd a szervkoordinációs ügyintéző lépett oda hozzájuk és megszólította Chestert, mondván, tudja, hogy négy éve van a várólistán és ha beleegyeznek, megkaphatná a lánya szívét.

– Nehogy azt higgyék, hogy könnyű volt a döntés. Mindig is tudtam, hogy ahhoz, hogy én életben maradjak, valakinek meg kell halnia, hogy megkaphassam a szívét. De így? Pont a lányom? Arra gondoltam, hogy etikus ez egyáltalán? Nem önző dolog ez? Mit fognak gondolni mások? Én egyáltalán ki fogom azt bírni, hogy a műtét után minden szívdobbanásom a lányomra emlékeztet? Nemet mondtam végül – mesélte az apuka.

Chester felesége rettentően csalódott volt, de nem szólt egy szót sem, ő sem tudott volna dönteni. Elindultak vissza Detroitba, ám, ahogy Chester ment ki a kórházból egy hosszú fehér folyosón, úgy érezte, a lánya szólítja.

A lánya kérte, fogadja el az ajándékot

– Ma is meg mernék esküdni rá, hogy Patti szólt hozzám és szinte könyörgött, hogy fogadjam el az ajándékát. Fogalmam sem volt, mit tegyek, végül úgy döntöttem, ha az egész család igent mond, akkor vállalom csak a műtétet.

A transzplantációba végül mindenki beleegyezett, Chester pedig máig lánya szívével él.

– Ma is minden nap gondolok a lányomra, benne van az esti imáimban, mert ennek az egész történetnek valójában ő a hőse azáltal, hogy még életében eldöntötte, szervdonor szeretne lenni. A szaruhártyáinak köszönhetően két hölgy láthat ma, a veséit szintén két különböző ember kapta meg. A szíve az enyém és a máját is sikerült transzplantálni. Az édesanyjával úgy érezzük, Patti talán elment, de nem halt meg, hiszen sok más emberben él tovább– fogalmazott az édesapa, aki szerint azzal, amit tett, Patrícia a legboldogabb angyal lehet a mennyországban, hiszen ha letekint a Földre, láthatja, mennyi jót tett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713597612
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713597612
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713597612
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713597612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól