Aktuális

Vőlegény nélkül tartották meg a lagzit, mert koronavírusos lett

Bors

Létrehozva: 2021.10.27.

A vőlegény koronavírus-tesztje pozitív lett a nagy napon, ezért kizárták saját lagzijáról, amit nélküle is megtartottak.

A romániai Botosán településén esküvőt rendeztek szombaton, méghozzá a helység egyik legdrágább vendéglátóhelyén. Csak időközben megváltoztak a járványügyi szabályok: kizárólag a védettséggel vagy negatív teszttel rendelkezők vehetnek részt rendezvényeken. Mikor kiderült, hogy sem a vőlegény, sem a menyasszony nincs beoltva, a lagzi színhelyéül szolgáló étterem tulajdonosa PCR-tesztet kért a pártól, akik a nagy napon teszteltették magukat, mivel 72 óránál régebbit úgysem fogadnának el. Biztosak voltak benne, hogy egyikük sem koronavírusos, mivel nem voltak panaszaik. 

Kevéssel az esküvő előtt érkezett meg mobiltelefonjukra az eredmény: a menyasszony negatív, de a vőlegény pozitív lett. A férfi édesanyja épp a fodrásznál készülődött az órákon belül kezdődő ceremóniára, mikor meghallotta a hírt – írta meg a Foter.ro.

Mivel már késő volt lefújni az esküvőt, az anyakönyvvezetőhöz maszkban és csupán két tanúval érkeztek. A lakodalmat viszont az ifjú férj nélkül tartották meg. A menyasszonyi táncot az újdonsült ara édesapjával járta. A hatóságok a férjet karanténba zárták, ifjú felesége később dönt arról, hogy a nászútra is nélküle megy el, vagy sem.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711679416
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711679416
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711679416
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073487_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem normális" - Harry herceg kiborító viselkedésére szavak sincsenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei