Aktuális

Kreatív magyar házaspár: fillérekből barkácsoltak maguknak lakóautót Csengéék

Bors

Létrehozva: 2021.07.30.

Gondoltak egyet, és megvalósították elképzelésüket: egy kilenc fős kisbuszt alakított át lakóbusszá a szegedi pár. Csengét és Vajkot épp a nyaralásukra utazva érte utol a Bors.

A lakókocsik töretlen hagyománnyal bírnak hazánkban és Európában egyaránt. Minden forgalmasabb nyaralóhelyen és kempingben találkozhatunk velük. Csenge és Vajk azonban úgy gondolták, más módon kreálnak maguknak lakóautót.

– Nagyjából 1-1,5 éve terveztük, hogy belevágunk ebbe a projektbe, és úgy utazzunk, ahogy mi szeretnénk – kezdte a Borsnak Király Csenge.

– Elkezdtünk nézelődni különböző lehetőségek után. Végül arra jutottunk a férjemmel, hogy nem szeretnénk lakókocsit venni. Olyan megoldás után kutattunk, amellyel egész évben utazhatunk – magyarázta.

A házasok bújták a netet, olyan autót szeretettek volna venni, amit saját maguk tudnak átalakítani. Választásuk egy kilencfős kisbuszra esett. Az ülésektől még csak meg sem szabadultak.

Két főre tervezték

– Alapvetően kettőnkre terveztük a kialakítást, mégis alaposan körbejártuk, hogyan építhetnénk be a lakórészt a legjobban. Úgy voltunk vele: legyen minden mobil, hogyha szükség van rá, bármikor visszaalakítható legyen kisbusszá a jármű. A lehajtott ülésekre ágydeszkát építettünk, hogy kényelmesen tudjunk aludni. A zuhanyzáshoz pedig a vizet is „bevezettük” az autóba. A csomagtérbe pedig egy alumínium keretes konyhapultot helyeztünk. Csak a keret volt, amit szakemberrel készíttettünk, a többi mind a saját kezünk munkája – részletezte a pár.

Csengéék elmondták: a kisbusz berendezése, átalakítása kb. 1-1,5 hónapig tartott, és 500 ezer forintba került. Hívásunkkor épp európai körútra utaztak. Első útjuk nemrégiben Horvátországba és Szlovéniába vezetett, a tesztüzem pedig hibátlanra sikeredett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133146_auto_resized.jpg
origo.hu

Sokkoló fotók: felismerhetetlen lett Magnum, Tom Selleck

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713309613
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126662_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132627_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: ennek a jegynek az életében véget ér a bánat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135820_auto_resized.png
hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713309613
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134038_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Így néznek ki ma a Dallas sztárjai – van, akire garantáltan nem fogsz ráismerni – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte