Aktuális

Lajcsi táncosa is volt a köztévé kínai hírolvasója

Tóth Béla Endre

Létrehozva: 2016.01.12.

Csak öt percig tart, mégis nagy feltűnést keltett. Kínai nyelvű hírek a magyar tévében? S ki az, akit majd' minden este a képernyőn látunk? A neve nincs kiírva, de a Bors megtalálta. Ő Ma Ying, azaz Okos Lovacska.

Nem nagyon tudom, kapok-e szerelmes leveleket a tévénézőktől. Ezt Ma Ying mondja, s úgy érthetjük, hogy igen, sejti, van, aki nem a kínai nyelvű­­ hírekért nézi a televíziót, hanem hogy a bemondót lássa – de ezzel nem foglalkozik.

– Csinálni kell a dolgomat, mással nem törődni – kommentálja.

Tényleg csinálja: a híradó január negyedike óta mindennap 23.50-kor kezdődik, leggyakrabban Ying vezeti – mire hazamegy, „lepörög” és elalszik, már kora hajnal van. Nem panaszkodik, buddhista hite szerint minél több jót kell tennie, és ő e műsorral jót cselekszik, hiszen a magyar és a kínai népet hozza közelebb egymáshoz. A Kínai Művészeti Központ alelnökeként is ezt érzi fő feladatának.

Ma Ying a Tigris évében született, s a kínaiak szerint ez fontos. Nem véletlen, hogy két Tigris-periódus, vagyis kétszer tizenkét év eltelte után, 24 évesen érkezett Magyarországra, 1998-at írtunk akkor. A fiatal lány hamar feltalálta magát, megtetszett neki például a hip-hop tánc. Pekingben akkoriban ez még nem volt divat. Hamarosan Galambos Lajcsi tánckarában, a Dáridójában járta. Itt kapta becenevét is: Maya. Azóta is táncol, ha örül, ha szomorú. Azt mondja, ma már akkor van honvágya, amikor Kínában tartózkodik.

Maya tökéletesen beszél magyarul, pedig már iskolás korában, még Pekingben kezdte tanulni a nyelvet.

– Tudom, hogy önöknek kissé fura a nevem jelentése: Okos Lovacska. Kínában úgy tartják, a név meghatározza viselője sorsát, és én is olyan lettem, mint egy paci, állandóan, fáradhatatlanul megyek a magam útján.

Maya végzett jógaoktató és lakberendező, tanult marketinget, pénzügyi ismereteket, diplomázott Budapesten a külkereskedelmi főiskolán és a műszaki egyetemen is. Fontos beosztásban dolgozott a Coca-Colánál, csakhogy megint eltelt ezalatt tizenkét év, vagyis egy Tigris-periódus, s Ying tudta, váltania kell.

– Már akkor segítettem magyar művészeknek Kínába jutni és viszont, rendezvények műsorvezetője voltam és rádióz­tam is, lámpaláz soha nem gyötört. Amikor hallottam, hogy kínai nyelvű hírek indulnak az M1-en, tudtam, ott a helyem, már csak a kínai–magyar barátság erősítése miatt is.

Maya maga is szerkeszt híreket, úgy, hogy legyen benne mindig jó is: tudják meg a kínaiak, szép dolgok is történnek régi és új hazájukban.

Most divattervezőnek készül: ki tudja, nemsokára talán saját tervezésű öltözékében láthatjuk a képernyőn.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713593713
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713593713
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713593713
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713593713
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól