Aktuális

Döbbenetes rekord: 335 ezer férfivel feküdt le a prostituált ikerpár – 18+

Bors

Létrehozva: 2021.07.25.

A prostituált ikrek ugyan már visszavonultak, pályafutásuk alatt azonban 335 ezer férfi is megfordult náluk.

Egyéni tapasztalataikat összesítve Louise és Martine Fokken kerek egy évszázadnyi emléket szerzett a hollandiai Amszterdam hírhedt vörös lámpás negyedében, ráaádsul nem csupán maguknak, de klienseiknek is – írja a Daily Star.

A 70-es éveik végén járó ikrek ugyan 2012 óta már nem „dolgoznak”, nyugdíjazásuk napjáig azonban valóságos péniszerdőn verekedték át magukat a világraszóló hírnév felé vezető viszontagságos úton: elmondásuk szerint 

talán még több is mint 335 ezer férfit vettek kezelésbe a mögöttük álló évek során

Louise-t a férje üldözte a prostitúcióba, mondván, ha nem képes pénzt keresni, elválik tőle. Mivel az akkor 20 éves nő szerette a férfit, ráadásul már anya is volt, eleget tett a kérésnek.

Egy idő után a kezdetben még csak a légyottok után összetakarító Martine is beszállt a buliba,

a többi pedig már történelem: az ikerpár belevágott közös, dupla élményt nyújtó vállalkozásuk felvirágoztatásába.

gúzsba kötött vénemberek

Az igen hamar specializálódó nővérek végül a szado-mazo irányba indultak el, vagyis előszeretettel várták a megkötözésre vágyó idősebb urakat, illetve

mindenkit, akit kizárólag a kínokkal teli szex képes eljuttatni a kívánt csúcsokig.

Az együttes erővel tevékenykedő ikrek ráadásul vigyázni is tudtak egymásra, elvégre volt is miért: előfordult például, hogy az egyikük arra lett figyelmes, hogy a testvérével huncutkodó

ügyfél egy hatalmas kifent kést rejtett a pihe-puha párnák alá.

Megviselt testek

A két nővér végül 9 évvel ezelőtt hagyta abba az ipart: először Louise dobta be a törölközőt ízületi panaszok miatt, Martine pedig igen hamar követte testvére példáját, így ő is nyugdíjba vonult.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145415_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713592817
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713592817
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713592817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713592817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól