Aktuális

Kudarcok kezelését segíti a mesebeli gonosz

Bors

Létrehozva: 2018.07.25.

„Ugyan, nem kell félned tőle, nem bánt” – hangzik el sok szülő szájából, sokszor mindhiába. A gyermeki rettegést csak a varázserő enyhítheti.

Forrás: Thinkstock (képünk illusztráció)

Minden gyerek fél valamitől. A szörnyektől az ágy alatt, mumustól a szekrényben, vagy az ószerestől, aki elviszi, ha rosszat csinál. A mesékben megjelenő gonoszok a félelmeken nem enyhítenek, sőt, ha éppen olyan hangulatban van a kicsi, akkor még erősíthet is a rettegésen.

2,5 évesen jönnek elő a félelmek

Nem mindegy, hogy a gyerek nézi a mesét, vagy olvassák neki. Előbbi esetben sokkal könnyebben kialakulhat benne a félelem, mivel konkrét alakokat lát. Ezzel szemben, ha a képzelőerejére bízzuk a gonoszt, akkor csak annyira látja félelmetesnek, amennyire ő akarja. 

– A két és fél éves gyerekeknél például megfigyelhető, hogy megijed attól a mesétől, amit addig szeretett, mivel ebben a korban kezdenek kijönni az alapfélelmei. Éppen ezért mindig figyelni kell arra, hogy a mese, amit a tévében néz, vagy amit olvasunk neki éppen milyen hatással van rá. Nem feltétlenül jó az, ha egyedül hagyjuk tévézés közben, mivel a gyerek nem úgy fogja látni a mesét, ahogy azt mi látjuk, és fordítva – magyarázta a Borsnak Bojti Andrea gyermekpszichológus. 

Mindig a jó győzedelmeskedjen!

A szakértő szerint vannak mesék, amelyek még felnőtt fejjel is brutálisnak számítanak. Ilyen például a Piroska és a farkas, vagy a Jancsi és Juliska. Szerencsére a gyerekek nem a brutalitást látják, mivel ők egészen kisiskolás korukig mágikus világban élnek. Ezeknek a történeteknek az az alapüzenete, hogy a világ jó, és, hogy a gonosz elnyeri a méltó büntetését. 

– Az a tudat, hogy a dolgok megoldódnak, és mindig rendbe jönnek, a gyermekek lelki világának nagyon fontosak – magyarázta a gyermekpszichológus. – Olyan meséket tegyünk eléjük, amelyek a hétköznapi problémákkal foglalkoznak aranyos figurákkal. Azok a mesék, amelyekben feltűnik a gonosz, az igazságos világba vetett hitüket erősíti, hiszen a végén mindig győz a jó, a gonosz pedig bűnhődik. Ez egyfajta optimizmus: ha tanulok, vagy keményen dolgozom, az kifizetődik. Ez a felfogás a későbbi életükben segíthet a kudarcok könnyebb kezelésében. 

Varázsoljuk el a szörnyeket 

Ahhoz, hogy a gyerek félelmét kezelni tudjuk, a saját nyelvén, a varázsvilágban kell a problémát megoldani, mivel a logikus magyarázatokat még nem értik meg. 

– Megkérhetjük őket arra, hogy rajzolják le, testesítsék meg a félelmük forrását, mert nem tudják, mi az, hogy szörny. Ezután kitalálhatunk közösen egy varázsszót, vagy mondókát, amit ha kimond, akkor a mumus vagy gonosz eltűnik. Ha mese közben látjuk, hogy fél, akkor nyugodtan térjünk el az alapszövegtől, és találjunk ki más végkimenetelt – mondta a szakértő, majd hozzátette, hogy ha a gyerek este integet a napocskának, mert az aludni megy, akkor tényleg úgy gondolja, hogy a nap bebújik az ágyba és alszik, de ez teljesen normális.

Kisiskolás korukban fordul meg a gondolkodásmódjuk, ekkor kezdenek el a racionalitás felé hajlani. 

Milyen történet való a gyereknek?


2–3 éves kor: Gonosz nélküli rövid kisállattörténetek.

3–4 éves kor: Ebben a korban szeretik ugyanazt a mesét sokszor hallani: ettől válik a világ kiszámítható hellyé számukra. Kalandos állatmesék röviden.

4–5 éves kor: Mérföldkő érdeklődés szempontjából. Már el tudják különíteni a valóságot és a csodát, beleélik magukat a történetbe, izgulnak, kialakul a mesei igazságtudatuk. Jöhetnek a tündérmesék. 

5–7 éves kor: Hosszú, összefüggő történeteket is megértenek. 

Adagolni kell a negatívumot

Csukás István író-költő nem rajong azért, hogy a gyermekmesékben egyre divatosabbak a gonosz szereplők. 

– Ha nagyon sok félelmet kap a gyerek, és állandóan retteg, az nem jó, finoman adagolva viszont szabad nekik a gonoszról is hallani, mert a gyereknek is fel kell ismerniük a létezését. Meg kell tanulniuk azt is, hogy hogyan kell az ilyen élményeket feldolgozni, hiszen nem csak mosoly és szeretet van a világon. A picik élvezik azokat a történeteket, amiknél egy kicsit félhetnek, de csak akkor, ha ezt fel is tudják dolgozni. Megpróbálom humorosan csinálni, és vegyíteni, hogy lehetőleg egy kicsit féljen is, de a végén mindig feloldódjon, tehát a jó győzzön.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713525912
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713525912
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138672_auto_resized.jpg
vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135370_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713525912
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131328_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. április 15-21.: a növő Hold ápol és táplál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713525912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor