Aktuális

Közösségi oldalán írt búcsúlevelet öt kisgyerekének az eltűnt hódmezővásárhelyi édesanya

Bors

Létrehozva: 2021.12.01.

A hódmezővásárhelyi Rácz Erika még hétfő hajnalban ült autóba, hogy hátrahagyott családja számára egy máig ismeretlen helyre induljon, már ha az általa tarthatatlannak vélt élete elől menekülni látszó asszonynak volt konkrét célja egyáltalán – a helyi rendőrök most az állampolgárok segítségét kérik a 41 éves nő megtalálásában.

Forrás: Facebook

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint Erika 2021. november 29-én

a hajnali órákban távozott lakhelyéről és azóta sem adott magáról életjelet.

Mint azt legidősebb testvérétől, Pászti-Rácz Andreától megtudtuk, a kényszerbetegséggel (OCD) küzdő asszony viselkedésén egyáltalán nem figyelhetők meg a mentális zavarból adódó jelek, vagyis magatartása nem árulkodó.

Aggódó testvérek

Rácz Erika 160 centiméter magas, 62 kilogramm, haja szőke, vállig érő, szeme színe kékeszöld.

#Riasztás #Sos #Eltűnt #missing #3szint#Frissítés Figyelem Erika autója felbukkanhat Mohács Pécs vagy Orfű térségében...

Közzétette: Eltünt Személyek Keresése – 2021. november 29., hétfő

Eltűnésekor fekete színű bőrhatású nadrágot és szürke-fehér színű kockás inget viselt, továbbá egy NTD-951 forgalmi rendszámú Opel Zafira típusú személygépkocsit vezetett.

Egy hatósági (VÉDA) kamera hétfő reggel 8 óra körül Baja környékén ugyan rögzítette az alatta elhaladó autót, ám az, hogy ki vezette a kocsit, nem látható a felvételen"

– mesélte Andrea, aki két húgával, Mariann-nal és Viktóriával együtt azóta is aggódik a legidősebb nővérért.

Mit sem sejtő gyermekek

Mivel nagy családban nőtt fel, Erika is öt gyermeket szült, igaz, nem egyetlen apának – közülük is csak a legnagyobb leány, Réka van tisztában azzal, mi is történt valójában.

A többi kicsinek még nem szóltunk az anyjuk eltűnéséről; ők mindössze annyit tudnak, hogy az anyjuk most egy kicsit kiszellőzteti a fejét"

– árulta el kérdésünkre Andrea, aki családjával együtt továbbra is abban bízik, hogy az Erika által Facebookon közölt sorok nem egy búcsúlevél részét képezik.

Valódi segélykiáltás

– Mindannyian úgy véljük, hogy Erika csupán így akarta tudtunkra adni, hogy gyökeres változtatásra, és mindenekelőtt segítségre van szüksége az életében, legalábbis mind ebben akarunk hinni – magyarázta Andrea, aki

hátrahagyott testvéreivel egyetemben nővére eltűnése óta már számos posztot tett közzé a nő közösségi oldalán.

– Habár a telefonját nem vitte magával, bízunk benne, hogy rövidesen csak belép majd az oldalra, és látni fogja, hogy mindenki szeretettel várja haza – zárta sorait Pászti-Rácz Andrea.

Kérjük, aki látja Rácz Erikát, haladéktalanul értesítse az illetékes hatóságokat, hogy az édesanya újra magához ölelhesse mit sem sejtő gyermekeit!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713484817
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713484817
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713484817
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713484817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze