Aktuális

Közös üzletbe fogott Palik László és Gelencsér Tímea Dominikán

Bors

Létrehozva: 2021.02.03.

Szerda este kinyit Palik László és Gelencsér Tímea közös üzlete, az ExaStore. Az Exatlon Hungary harmadik évada tele van meglepetésekkel. A Bajnokok és Kihívók párharcra estéről estére rengeteg izgalmat tartogat, a versenyzők vérre menő küzdelmei mellett pedig már az együttélés, a taktika és a versenyhez való hozzáállás is egyre több feszültséget szül. Az extrém sport-reality e heti versenye viszont hozott valami olyat, amire senki nem számított: a pirosak és a kékek az eddig megszokott tétek és kihívások mellett hétfőtől Exapontokat is gyűjtenek, hogy szerda este minél több árut tudjanak venni az ExaStore-ban.

Az Exatlon Hungary atlétái a verseny első percétől kezdve el vannak zárva mindentől, ami eddigi életükben megszokott és természetes volt. Azon túl, hogy nem beszélhetnek a szeretteikkel és a világ hírei sem jutnak el hozzájuk, arra sincs ráhatásuk, mi legyen a reggeli vagy a vacsora, nem tudnak szépségápolási cikkeket vásárolni vagy épp zenét hallgatni. Mindez semmiségnek tűnik, ám amikor már öt hete él így, minden felértékelődik. A Bajnokok és Kihívók az Exatlon Hungary történetében először most lehetőséget kapnak arra, hogy Exapontokat gyűjtve szerda este bevásároljanak az ExaStore-ban, ahol Palik László az üzlet tulajdonosaként és Gelencsér Tímea pénztárosként várja majd a játékosokat.

– Nagy izgalommal vártuk a „boltnyitást” és őrült kíváncsiak voltunk, hogy mit vesznek meg végül a vérrel verítékkel megkeresett Exapontjaikból a versenyzőink. Voltak olyan termékek, amikre számítottunk, hogy elfogynak, de bevallom, volt olyan is, amiről nem gondoltam, hogy fontos lesz a vásárlóinknak – árulta el Palik László, az ExaStore tulajdonosa.
Az is bebizonyosodott viszont, hogy Timi túlon túl vajszívű az új állásában, és inkább a versenyzőket eteti, minthogy a bolt árukészletét óvná pénztárosként – tette hozzá a műsorvezető nevetve.

Az Exapontok gyűjtése fontos része lett a versenyzők életének, de az sem mindegy, hogy ki nyeri a mai napot, hiszen most a győzelem húszezer Exapontot ér és a lehetőséget, hogy elsőként nézzenek szét a csapat tagjai az Exastore-ban, ahol minden termékből csak egyetlen egy darab található.

– Nagyon vártam, hogy kinyissunk, és szerintem a versenyzők is, visszagondolva arra, hogy nekünk az első évadban mennyire nagy ajándék lett volna egy ilyen lehetőség. Én biztosan a zenelejátszót választanám a helyükben, az nagyon fel tudja dobni a csapat hangulatát, illetve a másik kedvencem a fényképezőgép volt, én imádtam volna, ha versenyzőként is meg tudtam volna örökíteni az Exatlonban megélt pillanatokat – árulat el Gelencsér Timi.

– Az eszközök közül talán a labda lehet az egyik legjobb választás, mert azzal egyrészt lehet gyakorolni, másrészt játszani, kikapcsolódni is. Kíváncsi vagyok, hogy kinek-mire esik majd a választása.

Hogy melyik csapat gyűjt több Exapontot, és miként debütál az ExaStoreban Palik László és Gelencsér Tímea, az az Exatlon Hungary szerda esti adásában kiderül!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713486617
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138652_auto_resized.png
metropol.hu

Szégyen: Karácsony Gergely az első főpolgármester, aki azzal kampányol, hogy végre takaríttat...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142390_auto_resized.png
hirtv.hu

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713486617
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713486617
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713486617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze