Aktuális

Kósa Lajos felesége nélkül utazott Dubajba

Munkatársainktól

Létrehozva: 2014.11.19.

Kósa Lajos Dubajban tölti néhány napos szabadságát – tudta meg a Bors. A Fidesz alelnökét a ferihegyi repülőtéren csíptük el. Neje, Porkoláb Gyöngyi nem volt vele.

Az Emirates Airlines kedd délutáni, menetrend szerinti Budapestről induló járatával utazott Dubajba Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, volt debreceni polgármester.

Külön program

Feltűnő, hogy Kósa rövid szabadságára nem feleségével, hanem politikustársával indult. A minap a korábbi városvezető nejét Risztov Éva úszónővel látta a Blikk. Úgy tűnik, mostanában külön szerveznek maguknak „csajos” és „pasis” programokat.

– Már régóta jó a kapcsolata az emirátusok befolyásos személyeivel. Többször járt már Dubajban, és Debrecenben is fogadott delegációkat onnan – mesélte a Borsnak egy Kósa környezetét jól ismerő infor­mátor.

Megjárta már

A politikus egy 2010-es útja már botrányt kavart: akkor a debreceni szocialisták vádolták meg azzal, hogy közpénzből nyaralt a fényűző gazdagságáról ismert városban. Akkor Kósa azt mondta: hivatalos úton volt, politikusokkal, befektetőkkel tárgyalt, többek közt egy Dubaj–Debrecen repülőjárat beindításáról is.

Elmaradt a beruházás

A közvetlen hajdúsági járat azóta sem valósult meg az Egyesült Arab Emirátusokba – egy ötezer négyzetméteres inkubátorházat azért építettek már az arabok a cívisvárosba – így Kósa kénytelen volt a fővárosból elrepülni. Budapesten ugyan egyéb dolga is lehetett volna, hiszen az Országgyűlésben javában zajlik a munka: a héten ötnapos ülésszak van, mindennap reggeltől késő estig zajlanak az ülések, többek közt a jövő évi adótörvényekről vitáznak.

– Szabadságra megyek, összesen három napra utazom, nem szeretnék róla semmit mondani – reagált munkatársunk kérésére a becsekkolás után.

Kósa nem egyedül indult: vele tartott a szintén fideszes képviselő, Halász János is. Ő tavalyig kulturális államtitkár volt, korábban pedig Kósa alpolgármestere Debrecenben. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713530710
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713530710
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144181_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Deutsch Tamás: Most komolyan, „who the fuck is” Magyar Péter?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713530710
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713530710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor